- 2010. október 5., 16:47
Közelről is megnéztük a Panasonic Lumix Phone-t: még nincs kész, így nyomkodni nem lehetett.

Végül nem a Panasonic, hanem Japán legnagyobb mobilszolgáltatója, az NTT DoCoMo jelentette be a Panasonic Lumix Phone-t – a készüléket ugyanis nem lehet majd megvásárolni önállóan, kizárólag csak a mobilszolgáltatón keresztül lesz elérhető. A telefont egészen közelről meg tudtuk nézni, még a vitrinből is kivették nekünk, de mivel még sem a hardver, sem a szoftver nem végleges egyelőre, nyomkodni sajnos nem lehetett.

A specifikáció ennek megfelelően teljesen továbbra sem ismert, de azért ahhoz képest, amit tegnap már tudni lehetett, derültek ki új adatok. Az egyik ilyen például az, hogy a kijelző 3,3 colos és VGA felbontású, érintőképernyős, viszont nem támogatja a kétujjas érintést. A telefon mérete 116×52×17,7 mm lesz csukott állapotban, a számgombokat tartalmazó billentyűzet pedig lefelé csúsztatható ki. A 13,2 Mpixeles kamerához csak digitális zoom tartozik, és az átfogás növelésével a felbontás csökken; a legnagyobb, 10×-es zoomot alkalmazva már csak 3 Mpixeles képeket készíthetünk.

Még nem eldöntött tény, hogy a telefon belső memóriája mekkora lesz – viszont az biztos, hogy bővíteni microSDHCD-vel lehet majd a kapacitást, ha erre szükség lenne. A telefonon Linux alapú, de nem Android operációs rendszer fut majd, internetre kapcsolódni pedig 3G, WiFi és Bluetooth segítségével is lesz mód. A Lumix Phone a 2010-es pénzügyi évben lesz elérhető (ami Japánban 2011. március 31-ig tart) – és szinte biztos, hogy a telefon csak a szigetországban kerül forgalomba.



Ez is érdekelhet
2021. január 29., 09:05
2020. szeptember 14., 08:00
2020. június 5., 17:00
Hozzászólások