- 2010. október 6., 10:44
A Sharp először bejelentette e-book platformját, aztán kiderült, nem is e-book, hanem iPad rivális készült.

A Sharp először bejelentette e-book platformját, most meg azt, hogy igazából nem is e-book, hanem iPad rivális készült.

Nem konkrétan ezekkel a szavakkal persze. Az viszont tény, hogy míg a CEATEC-en már Galapagos néven emlegetett készülékek első bejelentésekor e-book platformról volt szó, a Sharpnál tett látogatásunk alkalmával kiderült, valójában ennél sokkal többről beszélhetünk.

Sharp Galapagos 10 col

Igaz, a Sharp nem vág egyből a dolgok közepébe. A még az év vége előtt megjelenő 5,5 colos illetve 10 colos kijelzővel szerelt masinákhoz első körben egy elektronikus könyvesbolt érkezik tartalomszolgáltatóként (a megállapodás már hivatalos), ahonnan a könyvek mellett magazinokat, havi-, heti- és napilapokat is meg lehet vásárolni. Emellett természetesen az internetelérés is alap. Jövőre viszont várhatóan egy sor új tartalom is érkezik a Galapagosra, így a készülékekkel közösségi hálózatokra csatlakozhatunk majd, játszhatunk, illetve filmeket és zenéket is kölcsönözhetünk. Azaz a Galapagos is egy kiváló médiafogyasztó eszköz lesz, amely ily módon mindenképpen az iPad konkurenciájává válik.

Sharp Galapagos 5,5 col

A Samsung Galaxy Tabhoz hasonlóan az 5,5 colos Galapagos kiválóan megfogható egy kézzel is, míg a 10 colos változatot elforgatva akár két magazinoldalt is kitehetünk a kijelzőre. A technikai paraméterekből a legfontosabbak: az 5,5 colos változat kijelzője 1024×600 pixeles, a 10 colos verzió kijelzőkének részletessége pedig 1280×800 pixel. A WiFi mindkét mértben szériafelszereltség.

Ami még érdekes, az az, hogy a Sharpnál nem tagadták, hogy dolgoznak Androidra épülő változaton, változatokon is, ugyanakkor nem is nagyon akartak hozzáfűzni a dolgohoz semmit – kivéve azt, hogy az Android alapú megoldás semmiképpen sem sztenderd Androidiot jelent majd.

Címkék
Hozzászólások