- 2015. október 7., 14:52
A muRata infra portot és kijelzőt szerelt egy szemüvegbe, amelyet így egy csapásra távirányítóvá változtatott.

Az olyan gyártóknak, mint a muRata, nincsen könnyű dolgunk a kiállításokon: csupa olyan dolgot gyártanak, ami unalmas. Persze jól hangzik, ha egy kiállító standján megtekinthető mondjuk a világ legkisebb helyzetérzékelő szenzora, de lássuk be, hogy ezt maximum lefotózzák a látogatók, majd azzal a lendülettel tovább is állnak, hogy két sarokkal odébb már ne is emlékezzenek semmire az egészből.

Mennyivel menőbb viszont, ha ezt a szenzort beszerelik egy okosszemüvegbe, hogy rögtön ki is lehessen próbálni működés közben. A muRata szerencsére ezt az utat választotta, a szemüveg ráadásul egy érdekes koncepciótermék.

Egyrészt jól néz ki, legalábbis a japánok szerint. Mi viszont élnénk a gyanúperrel, hogy lesznek ettől eltérő vélemények is. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy a szemüveg egy apró kijelzőt és egy infra szenzort is tartalmaz – meg egy tekerőt és egy gombot, ezeket kötötték rá az apró, mindössze 3,2×3,4×2,3 mm-es szenzorra. A kütyüt otthoni készülékek irányítására lehet használni, mégpedig úgy, hogy a kívánt készüléket egyszerűen a nézéssel lehet kiválasztani, a műveleteket pedig a tekerő és a gomb segítségével lehet elvégezni.

A kijelzőn természetesen látszik, ha sikeres a kiválasztás (az adott termék ikonja jelzi ezt), utána pedig a rendelkezésre álló lehetőségetet látni rajta. Kikapcsolhatjuk például a tévét, csatornát válthatunk, állíthatjuk a ventilátor sebességét, szórakozhatunk a lámpákkal, stb.

A trükk annyi a dologban, hogy a kiválasztást a választható eszközök mellé szerelt infra érzékelők segítik – és egészen pontosan teszik ezt, mert a demó házban összezsúfolt lehetőségek között is szinte hiba nélkül sikerült választanunk. Egy csapda azért van, mivel a fényt valamennyire irányítani kell, így van egy sweet spot, ahonnan az egész működik, azon kívül nem minden eszköz vezérelhető. Az ötlet ezzel együtt nekünk tetszett, bár a gyakorlati életben egyelőre nem tudnánk elképzelni egy ilyesfajta szemüveg használatát.


De minden koncepciónak el kell indulnia valahogyan, meglátjuk, mi sül ki ebből, amikor a gyártással amúgy sem foglalkozó muRata kezei közül kikerül a projekt, és bekapcsolódnak további gyártók is az ötletelésbe. A világbajnok szenzorról pedig sikerült még így is teljesen elfeledkezni...

Címkék