- 2015. október 8., 16:40
Amíg itthon még a Full HD tartalmaknak örülünk, Japánban már megkezdődött a 8K-s tesztadások streamelése.

A CEATEC 2015 egyik érdekessége az, hogy a kiállítás relatív kicsi mérete ellenére a 8K-s eszközök sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, mint a szeptemberi IFA-n – mondjuk ez nem is csoda, ha azt vesszük figyelembe, hogy a jelenlegi állapotok szerint a 8K a valódi életben elsőként Japánban fog megjelenni. Tavaly is jártunk az NTT DoCoMo főhadiszállásán, ahol többek között egy 8K-s adás továbbításának élő tesztjét is láttuk – akkor ahhoz három hűtőszekrénynyi méretű berendezés kellett. Úgy tűnik, hogy erre most már nincsen szükség, csak egy kisebb átalakítóra; a lényeg pedig az, hogy az NHK, Japán állami tévétársasága már annyira bízik a technológiában, hogy ki merte állítani azt a nagyérdemű elé is. A tesztadás persze még nem publikus, de 1-2 éven belül azzá válhat, 2018-ban pedig elindulhat a kereskedelmi sugárzás. Ez legalábbis a mostani cél – meglátjuk mi lesz belőle.

Címkék
Hozzászólások