- 2015. október 8., 17:20
Ezek alapján is nem csoda, hogy egyelőre csak havi 500 darab fog készülni belőle. És hogy nem hagyja el Japánt.

A Panasonic a CES-en mutatott először képet a 4K-s Blu-ray lejátszójáról, februárban pedig már magát a terméket is meg lehetett csodálni. Így volt ez az IFA-n – és most a CEATEC-en is, annyi különbséggel, hogy végre az elérhetőséggel kapcsolatos fontosabb adatok is kiderültek. November 13-án kerül a boltokba, ára viszont, mindenki kapaszkodjon meg, 400 ezer jen, vagyis mai árfolyamon mintegy 950 ezer forint lesz. Ez még akkor is sok, ha a csúcstechnológiás termékek ára rendszerint nagyon gyorsan esik az első hat hónapban. Valószínűleg a Panasonic sem számít arra, hogy a felhasználók megrohamozzák majd az üzleteket, mivel első körben csak havi 500 darab fog készülni belőle – értelemszerűen belföldi használatra. A nemzetközi porondra valószínűleg csak jövőre kerül a kütyü, szinte biztosan csak a 2016-ban esedékes, új 4K-s tévékkel együtt debütál majd. Nem lesz késő, mert a legnagyobb konkurensnek számító Samsung is csak 2016-ban dobja piacra saját modelljét.

A készülék típusneve DMR-UBZ1 lett egyébként, amiből azt is tudni lehet, hogy nemcsak a 4K-s lemezek lejátszására alkalmas, hanem Full HD felbontású anyagok rögzítésére is. A dizájnja letisztult, nekünk bejött – és ezzel mindenki más is így lesz, akinek a két éve bemutatott BD-felvevők tetszettek, ugyanis magán a „dobozon” szinte semmi sem változtattak a mérnökök. Most már csak a 4K-s BD lemezekre kell várni, de az ígéretek szerint ezek sem késnek már soká'.

Technológiai szempontból természetesen full extrás a lejátszó, támogatja a HDR-t, a 10 bites színkódolást és a REC.2020 színteres anyagokat is, a 100 GB-os, háromrétegű BD-lemezekkel illetve a 60 fps-es képsebességgel egyetemben.

Hozzászólások