- 2015. október 9., 12:11
Hamarosan autóba épített rendszerek és gócpontokba telepített kamerák együtt segíthetnek megelőzni a baleseteket.

Az első CEATEC, amelyen jártunk, 2010-ben volt, és már akkor volt néhány olyan gyártó, aki azzal foglalkozott, miként lehetne társítani az út melletti kamerarendszereket és az autóba épített aktív biztonsági rendszereket. Akkor még arról írtunk, hogy a fejlesztések pár éven belül érhetnek be – most, 2015-ben pedig arról számolhatunk be, hogy az Omron platformja elérhetővé vált a gyártók számára. Konkrét megállapodást ugyanakkor még nem sikerült kötnie egyetlen céggel sem, de a tárgyalások állítólag bíztatóak.

A biztonsági rendszer legfontosabb eleme a Lidar+Camera rendszer, amely egy lézeres radarból és egy kamerából áll. Előbbi 30, utóbbi 80 méterre lát el, feladatuk pedig természetesen az, hogy feltérképezzék a jármű előtt lévő útszakaszt és annak közvetlen környezetét. A szoftver a kamera képe és a lézerek adatai alapján meg tudja különböztetni az út mellett lévő mozgó és álló objektumokat, így különbséget tud tenni a kereszteződéshez közeledő autó, a gyalogosok (vagy elkóborolt állatok) vagy az út mentén álló fák, padok között. Amire a Lidar+Camera koncentrál, az nyilván a mozgó objektumok, amelyek pályája alapján figyelmeztetést küld, ha úgy ítéli meg, hogy a helyzet veszélyes. Beavatkozás, tehát például vészfékezés, nincsen.

Ennél azért előbb jön a figyelmeztetés, de itt kevés volt a hely

A biztonsági rendszer másik, nem kevésbé fontos eleme a kommunikációs egység, amely segítségével az autóban lévő modul az útvonalak mentén elhelyezett kamerák képét is megkapja, és ezeket is tudja elemezni – a beláthatatlan sarkoknál, útvonalak egyesülésénél lehet ennek főleg jelentősége.

Habár az Omron a technológiát nagyon alaposan letesztelte, azt a fejlesztők is elismerték, hogy csupán egy lehetőséget adnak a sofőrök kezébe, a helyzetek kezelése továbbra is a vezetőn múlik majd. És nem tagadták azt sem, hogy arról fogalmuk sincsen, a tömegek hogyan reagálnak majd a kezdetben biztosan elforduló fals pozitív figyelmeztetésekre vagy éppen az elmaradt, de a helyzetet utólag elemezve szükségesnek mondható riasztásokra. A puding próbája viszont az evés, és ezeket a megoldásokat máshogy tényleg nem is lehet rendesen tesztelni, csak úgy, ha a mély vízbe dobják őket. Ez most hamarosan meg fog történni.

Hozzászólások