A Boxee hamarosan a boltok polcaira kerülhet, és az is kiderült hogy az NVIDIA Tegra2 rendszere dolgozik benne. Korábban a D-linknél kérdésünkre csak annyit voltak hajlandók elárulni, hogy nem Atom/Pine Trail alapú rendszerről, hanem saját tervezésű, médiaprocesszorral meghajtott célhardverről van szó. Hamarosan lesz majd egy sajtóbejelentés, akkor állítólag már minden részletet elárulnak majd a médialejátszóról.
A Boxee a Boxee Boxon egy Linux alapú lecsupaszított rendszeren fut, a tapasztalataink szerint méghozzá elég gyorsan. A kezelőfelület jól néz ki, de ez igazából nem meglepetés senkinek, aki látta már a Boxee szoftverét.
A kapcsolódási lehetőségek között lesz WiFi is, amelyet DLNA egészít ki. A távirányító zseniális, kétoldalas ugyanis; az egyik oldalon a szokásos gombok kaptak helyet (play, pause, stb), míg a másik oldalra egy qwerty billentyűzet került, amely hatalmas segítség abban az esetben, ha mondjuk a filmek, színészek között keresünk, vagy valamilyen online tartalomszolgáltató médiájában keresünk.
A korábban napvilágra került sajtófotókon nagyon jól nézett ki a hardver, és szerintünk élőben sem rossz, a mai fényes fekete tévék mellett kitűnően mutat majd a nappaliban. Használhatóságát növeli, hogy egyik USB csatolója előről is hozzáférhető. A Boxee a tervek szerint a Q2-ben érkezik, ára 200 dollár körül lesz, de ez utóbbi egyelőre nem hivatalos adat.