Ellátogattunk valamennyi nagyobb gyártóhoz, hogy megnézzük, mit tud a 3D – előnyben a plazmák, de nem rosszak az LCD-k sem.
A 3D a televíziózásban újdonság, ezért sok még a kérdés – a minőség és mélységérzet milyensége mellett a legfontosabb közülük az, hogy a tavalyi gyermekbetegségeket sikerült-e kijavítani a gyártóknak.
Az CES-en kiállított LCD- és plazmatévék aktív szemüveges rendszerek, amelyek úgy működnek, hogy a bal és jobb szem részére készített képet felváltva jelentik meg, a néző szemüvege pedig felváltva hol a jobb hol a bal szemet takarja ki, attól függően, hogy éppen melyikkel „kell” látnunk. A kitakarás másodpercentként 120 (vagy 240) alkalommal történik, ezért ezt – elvileg – nem látjuk. Azért csak elvileg, mert a szemenkénti 60 Hz azért nem annyira sok, az arra érzékenyek enyhe vibrálást észlelhetnek, ahhoz foghatót, mint amit egy plazmatévé előtt ülve tapasztalhatunk. A 3D-s megoldásokról korábban részletesen írtunk már, de a shutteres megoldás működési elve az alábbi video alapján is könnyen megérthető:
Abban teljesen biztosak vagyunk, hogy aki megnéz egy 3D-s bemutatót, annak tetszeni fog amit lát. Tavaly a gyártók még speciális demo anyagokkal dolgoztak, az idei CES-en azonban olyan filmek futnak a 3D-s szetteken, amelyek vagy már moziban vannak, vagy hamarosan bemutatásra kerülnek (Avatar, Monsters vs. Aliens), azaz tényleg azt lehet megnézni, amit majd meg is vehetünk. Plusz itt van a Panasonicnál a DirecTV demója, amely hónapokon belül szintén elérhető lesz. Sikerült-e kiküszöbölni a gyermekbetegségeket? Úgy gondoljuk igen, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyártók minőségben (mélységérzetben) nagyon közel kerültek egymásához. A 3D viszont nem lett hibátlan, ám paradox módon ez éppen azt bizonyítja, hogy maga az elgondolás és a 3D is működik.
A standokat járva sokszor elkaptunk egy-egy beszélgetésrészlet, ahol arról érdeklődtek, hogy nem lesz-e rosszul valaki, ha 3D-t néz, nem fájdul-e meg a feje, stb. Ezek olyan dolgok, amire igazából nem lehet válaszolni, minden egyénfüggő ugyanis. Van, aki már attól rosszul lesz, hogy autóban olvas, például. A 3D-nek azonban leginkább akkor lehet valamilyen mellékhatása, ha rossz a szeme valakinek, egészen pontosan akkor, ha valaki az egyik szemével sokkal rosszabbul lát. Meg persze meg is kell szokni, ha valaki 1-2 perc után egy picit émelyeg, az még nem jelent semmi rosszat. Vibrál-e egy 3D-s LCD-tévé? Nem, de úgy látjuk, mintha vibrálna. Zavaró-e? Ez megintcsak attól függ. A Toshiba például szemenként 120 képet ad másodpercenként, a többiek megoldása csak 60-at. Emellett itt is számít, hogy ki mennyire érzékeny.
Mit nem tudnak a 3D-s megjelenítők és a 3D-s filmek? Nincs fókuszváltás. Hogy érthetőbb legyen: a mozifilmek kamerája precíz fókuszbeállítást igényel, a jelenetek többségét úgy rögzítik, hogy a háttér elmosott. Ez 2D-ben nem is gond. 3D-ben sem, de nagyon meg lehet lepődni, amikor mondjuk az Avatar főhőse mögötti erdőre téved a szemünk, mert a szemünk és agyunk tudja, hogy fókuszálni kellene, de mégsem tudunk. Viszont ez éppen azt bizonyítja, hogy a 3D jó – tényleg azt hisszük, hogy térben látunk! (Animációs filmekkel ez a „gond” nem biztos, hogy jelentkezik, ezeket renderelhetik úgy is, hogy a háttérben lévő tárgyak is mindig élesek legyenek.)
Plazma vs. LCD: a 3D új frontvonalat nyitott meg e téren is, ahol a plazmák állnak nyerésre. Legyen bármilyen rövid is egy LCD válaszideje, az utánhúzás miatt könnyen előfordulhat, hogy a két szem között „áthallás” jön létre. Nyilván lehet különböző trükköket kitalálni ennek csökkentésére, azonban a 3D egy olyan terület, ahol a plazma jobban teljesít. De: megintcsak azt mondjuk, egyénfüggő, hogy valaki látja-e az LCD-k esetében az áthallást, illetve, hogy aki látja, azt zavarja-e – egyáltalán nem biztos.
Hamarosan az egyes gyártók megoldásairól szóló cikkekkel is jelentkezünk!
