- 2010. január 10., 08:37
Érdekes dolgai vannak a Microsoftnak: elhoz egy újabb operációs rendszert a most forró területnek számító...

Érdekes dolgai vannak a Microsoftnak: elhoz egy újabb operációs rendszert a most forró területnek számító érintőképernyős mobiltelefonokhoz, és aztán szót sem ejt róla. Pedig érdemes lett volna.

CES 2010

Persze még nem a mindenki által várt, és Steve Ballmer által is nagyon fontosnak nevezett Windows Mobile 7-ről volt szó, hanem a jelenleg is futó 6.5-ös új, 6.5.3-as verziójáról. Ez a kis hármas azonban nagyon fontos lehet, hiszen a Windows Mobile legnagyobb hibája éppen az, hogy nem elég kényelmes ujjunkkal kezelni, sokszor előfordul, hogy előbukkannak még pálcikát igénylő, túl apró menüpontok és gombok.

CES 2010

A Microsoft által most kihozott Toshiba TG01-en és Pharos Travelleren is látható, hogy pár fontos gombot (például a Start menüt) sikerült nagyobbá tenni, és áthelyezni alulra, így egy kézzel is kezelhető végre, illetve a menük is megnőttek – végre sehol sem hiányzott a pálcika. Sajnos a mostani készülékek frissítéséről szokás szerint nem a Microsoft, hanem a gyártók dolga gondoskodni, márpedig ezt kevés cég szokta megoldani.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 30., 14:04
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00