Nem kellett nagy jóstehetség előre kitalálni, mire fókuszálnak majd a gyártók idén, 3D és internet volt a kulcsszó.
Kétség sem férhet hozzá, hogy az idén forgalomba kerülő tévék közül a gyártók a legjobban azokat nyomják majd, amelyek 3D tartalom megjelenítésére képesek, és/vagy az internetre is tudnak kapcsolódni. A jövő mindenképpen erre mutat, a kérdés már csak az, melyik technológia mikor lesz széles körben is elterjedt. Szerintünk még az USA-ban és Japánban is, ahol a technikai feltételei egyébként már most megvannak annak, hogy minél több 3D tartalom jusson el az otthonokba, inkább az okostévé lesz a nyerő. Az ok egyszerű: a 3D még nem elég kiforrott. Mondhatjuk persze, hogy az okostévék is csak most nyitogatják szárnyaikat, de ez csak részben igaz. Internetre kapcsolódni képes eszközök már 2009-ben is voltak, igaz, akkor még többnyire csak a felsőkategóriás Blu-ray lejátszók tudtak streameket megjeleníteni. Viszont ne feledjük, hogy az okostévék esetében végső soron azért nem új dologról van szó, mert egy meglévő gyakorlatot kell átültetni a nagyképernyőre: minden felmérés azt mutatja, hogy az amerikaiak közül nagyon sokan néznek online tartalmat, csak éppen egyelőre ehhez nem a nagy képernyőt, hanem a PC-t használják.
A gyártók feladata most az, hogy kitalálják, a fogyasztók milyen tartalmakat néznek a legszívesebben, így tudhatják, hogy a sokféle alternatíva közül melyeket érdemes beépíteni a rendszerükbe. Emellett kell persze nagyon jó kezelhetőség is, mert a tévét, ha kicsit is komplexebb feladatokat akarunk elvégezni rajtuk (ide tartozik akár már a beléptetés és a filmek közötti keresés is), mégsem irányíthatjuk hagyományos távirányítóval.
A CES az okostévék szempontjából (is) nagyon tanulságos volt, mert rámutatott arra, hogy a tartalom szempontjából az egyes gyártók termékei között hatalmas különbség nem lesz. Rendben, a Sony bejelentette, hogy a Time Warner Cable-lel kizárólagos megállapodást kötött, de azért az nehezen elképzelhető, hogy a nagyobb filmstúdiók a komolyabb mozifilmekkel is odaállnának egyetlen gyártó mellé (már csak azért is, mert a Netflix és társai amúgy is hozzáférést adnak a filmekhez). Márpedig a fajsúlyos tartalmakat éppen az ilyen megállapodások adják, és ezek elérhetősége már most is kísérteties hasonlóságot mutat az egyes gyártók termékvonalainál. Ha a fizetős tartalmakban nincs, és várhatóan nem is lesz nagy különbség, nyilván nem lesz az ingyenes tartalmaknál sem markáns eltérés. Lehetnének eltérések a kapcsolódó szolgáltatásokban, egyelőre azonban nincsenek. Sőt, igazából kapcsolódó szolgáltatások sem nagyon vannak, hacsak a keresés lehetőségét nem vesszük annak. A megkülönböztetés legfontosabb eszköze így értelemszerűen a kezelőfelület lesz az okostévéknél, itt lehet majd domborítani. Van, akiknek ez már most sikerült, de az igazi csata még hátra van, jövőre várható majd a nagy küzdelem, amikorra mindenki beépíti a másiktól ellesett trükköket is a saját vezérlőjébe. A hagyományos értelemben vett távirányítóval nyilván senki nem próbálkozik, egyelőre, úgy tűnik, két irányban haladnak a fejlesztések. Az egyik valamilyen kicsi érintőképernyő bevonása, ami lehet akár táblagép, akár okostelefon is, a másik pedig valami olyan kütyü, amivel a számítógép egerét lehet helyettesíteni. Utóbbi területen az LG mozog, elég jól, a Sharp, a Samsung és a Panasonic viszont az érintőképernyők felé kacsintgat egyelőre.
A CES előtt itt-ott azt pletykálták, hogy a Google megkérte a partereit, ne mutassanak be Google TV-t Las Vegasban. Ez vagy nem igaz, vagy a gyártókat nem különösebben érdekelte a dolog, mert a Logitech is itt volt a Revue-vel, a VIZIO is mutatott be Google TV-t, a Samsung pedig két olyan eszközről is lerántotta a leplet, amin a Google okostévé platformja fut: egy Blu-ray lejátszóról és egy set-top-boxról. Meg persze a Sony is kiállította saját Google TV-jét. Viszont az tény, hogy a platformot sehol nem emelték a magasba, inkább csak arról volt szó, hogy valahol a sarokban ezt is „letudta” mindenki. A Logitech inkább a Google TV-hez kifejlesztett kiegészítőket mutogatta, a VIZIO-nál a 21:9-es 3D-tévéről beszéltek. A Samsungnál és a Sonynál, ahol legalább ötvenen sürögtek forogtak az újdonságok körül (mármint „előadók”), a Google TV mellé senki nem jutott. Igaz, tömeg sem volt a Google TV szekciók előtt – az egész kiállítás ideje alatt egyszer sem.
A 3D-vel érdekes a helyzet. Több formátum is szárnyait bontogatja, és egyelőre nem tudni, hogy melyik fut majd be. Illetve tudni, csak azt nem, hogy mikor. Az aktív szemüveges rendszerek mellé az LG behozta a passzív rendszert, a Toshiba pedig a szemüveg nélkülit, és, bár a CES-en végül nem láthattuk, de tudjuk, hogy jön a ZScreen is, ami az aktív és passzív rendszerek előnyeit próbálja egyesíteni. Formátumháborúról talán túlzás beszélni, ám az biztos, hogy hosszútávon csak egy rendszer maradhat életben – és a legérdekesebb az, hogy abban szinte mindenki egyetért, hogy ez az egy rendszer nem az aktív shutteres lesz, azaz nem az a megoldás, amit a tévégyártók most a legszívesebben használnak. A 3D-nek a még több tartalom mellett az adhatna nagy lökést, ha bármilyen megoldással, de végre olcsó készülékeket kínálnának a gyártók – de a CES többnyire nem az árakról szól, így még hónapokat kell várni arra, hogy megtudjuk, ez ügyben történik-e valami. Talán igen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Panasonic tavaly év elején még csak a V, év végén már a G, idén pedig már az S szériát is 3D-képessé tette.
