- 2013. január 6., 19:04
A Samsung tavaly a CES-en jelentette be első vákuumcsöves termékét, amely idén több új társat is kap.

A Samsung tavaly a CES-en jelentette be első vákuumcsöves termékét, amely idén több új társat is kap.

A Samsung a 2012-es CES-en jelentette be az első olyan termékét, amelyik a digitális erősítő mellett vákuumcsöves előerősítő modult is tartalmazott; és ezzel a DA-E750 a gyártó szerint a klasszikus erősítőkhöz hasonló hangzást tud(ott) nyújtani. Nagyon úgy tűnik, hogy a felhasználóknak tetszik az ötlet, mert a koreai vállalat idén több hasonló terméket is hoz a CES-re. Egyikük a HW-F750, amely a világ első vákuumcsöves, tévék alá beépíthető sound bar megoldása lesz.

A 2.1-es rendszer külső mélynyomójának köszönhetően ideális lehet minden olyan környezetbe, ahol helyhiány miatt nem lehetséges alternatíva egy 5.1-es vagy 7.1-es szett. A szett érdekessége, hogy a Samsung tévéihez akár Bluetoothon keresztül is tud kapcsolódni, és még külön ki/bekapcsolgatni sem kell: az AirtrackON funkcióval a kütyü megteszi ezt magától, amikor a tévét ki vagy bekapcsoljuk.

A vákuumcsöves előerősítő a Samsung idei zászlóshajójában, a HT-F9750W-ben is megjelenik, amely 7.1 csatornás térhangzást és 1330 wattos összteljesítményt ígér. A Blu-ray lejátszót is tartalmazó összeállítással a Samsung 2013-as okostévé platformjához is hozzáférhetünk, ami talán a legerősebb érv lehet az F9750W mellett.

Ez is érdekelhet
2021. augusztus 9., 08:00
2020. november 25., 16:00
2020. szeptember 14., 08:00
Hozzászólások