- 2013. január 11., 20:59
A Lenovo a Yoga Intel processzoros, szinte teljes értékű noteszgépként használható verzióját is megnéztük.

A Lenovo a Yoga Intel processzoros, szinte teljes értékű noteszgépként használható verzióját is megnéztük.

A Yoga nem CES-es bejelentés, a Lenovo Windows RT-t futtató verzióját már korábban megismerhettük – a CES-en debütált viszont a szintén 11 colos és szintén 360 fokban hátrahajtható kijelzővel szerelt Yoga 11S, amely a Yoga 11 Intel processzorral szerelt, Windows RT helyett pedig természetesen Windows 8-at futtató változata. A bevezetőben már írtuk, hogy a gép szinte teljes értékű notebookként is használható; azért csak szinte, mert a 11 colos kijelző miatt a klaviatúra gombjai, ha nem is sokkal, de kisebbek, mint amit egy „rendes” notebook esetében megszoktunk.

A gép az ARM-os változathoz képest sokkal erősebb hardver (Core i5 processzor, akár 8 Gbájt RAM, 128 Gbájtos SSD és 1600×900 pixeles felbontású IPS kijelző) ellenére sem lett sokkal vastagabb, készülékháza csupán 15,5 mm-es. A tömeg már jobban nőtt, de pontos adatot nem kaptunk, mert a Lenovo reméli, hogy a júniusi startig le fog tudni faragni még néhány dekát a kütyü tömegéből. A Yoga 11S ára várhatóan 800 dollárról indul majd, ami egészen szimpatikusnak tűnik.

Címkék
Hozzászólások