- 2013. január 13., 06:44
A Huaweire mindig lehet számítani, ha új telefonokról van szó – a CES-re még egy WP8-as telefon is érkezett.

A Huaweire mindig lehet számítani, ha új telefonokról van szó – a CES-re még egy WP8-as telefon is érkezett.

A CES telefonfronton nem volt éppen túl érdekes, alig volt olyan kiállító, aki újdonságokkal készült volna. A Huaweinek ilyen körülmények között nem volt nehéz villantania – de nagyon az az érzésünk, hogy a kínai gyártó új mobiljaira akkor is felfigyeltünk volna, ha népesebb az új telefonok mezőnye. Már a Huawei tavalyi felhozatalából is látszott, hogy a vállalat képes lesz elérni, hogy ne olcsó termékek gyártójaként, hanem felső és csúcskategóriás készülékek gyártójaként (is) tekintsünk rá, a 2013-as modellek pedig csak megerősíteni tudják ezt az állítást.

Szigorúan telefon fronton az Ascend D2 volt most a legnagyobb érdekesség, többek között azért, mert a gyártó a saját fejlesztésű, K3V2 processzorát használja benne, egészen pontosan egy 1,5 GHz-es, négymagos változatot. A kijelző 5 colos, de nem OLED; a Huawei azért dobta a technológiát, mert azzal nem lehetett volna Full HD felbontást elérni. A D2-ben így egy 1920×1080 pixeles IPS panel dolgozik, amely, mondanunk sem kell, gyönyörű képet produkál. Teljesen olyat, mintha papírt néznénk, az éleket valószínűleg még nagyítóval sem lenne egyszerű megtalálni. A telefon tervezésénél a mérnökök az egyéb fícsöröknél sem spóroltak, a kijelzőt például Gorilla Glass védi, a memória mérete 2 Gbájt, adatokat 32 Gbájton tárolhatunk, a kamera 13 Mpixeles, az akkumulátor pedig 3000 mAh-ás kapacitású. Azt csak remélni tudjuk, hogy nem azért kellett ekkora kapacitású akku, mert a K3V2 sokat fogyaszt, hanem azért, hogy legyen esélyünk a készülékkel két napot is kibírni töltés nélkül – a hivatalos verzió nyilván ez utóbbi, de ezt csak akkor hisszük el, ha majd magunk is látjuk. Ami a telefon kialakítását illeti, a Huawei nem spórolt a műanyagokkal, de láttunk már 30 millió példányban eladott, alapvetően szintén műanyagból készült mobilt, úgyhogy ez egyáltalán nem biztos, hogy gond – ráadásul az anyagválasztás segített abban is, hogy a telefon relatív könnyű maradjon, valamint, hogy a borítás ütés- és vízálló lehessen.

A kiállított példányokon még az Android 4.1 futott, de az ígéretek szerint a piacra kerülő változaton már a 4.2-es verzió fut majd. Ez biztos, hogy nem fog rosszat tenni a készüléknek, de a sebességgel már most sem sincs gond. A kínai gyártó arról mindig híres volt, hogy mindenféle optimalizációkkal még a leggyengébb hardveren is tökéletesen futtatta az Android – leggyengébb hardverről ráadásul itt most egyáltalán nincsen szó.Megjelenési dátummal és árral viszont nem szolgált a Huawei; talán a barcelonai Mobile World Congressen többet tudunk majd, azon kívül, hogy a mobil biztos, hogy idén piacra fog kerülni.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00