- 2013. január 13., 08:50
Az LG idén két sorozatban hét Google TV-t is villantott. Csak éppen az nem látszik, mitől Google ez a hét tévé.

Az LG idén két sorozatban hét Google TV-t is villantott. Csak éppen az nem látszik, mitől Google ez a hét tévé.

Az LG-nek sikerült egy olyan barátságos Google TV felületet összeraknia, amely nagyon hasonlít a koreai gyártó okostévéinek UI-jára. A Google Playből letölthető alkalmazások egy külön csoportba kerülnek, elindítani és használni pedig természetesen semmivel sem nehezebb őket, mint egy okostelefonos vagy táblagépes alkalmazást.


A Google TV nagy előnye az lehet(ne) a „hagyományos” okostévé platformokkal szemben, hogy támogatja a szabadszavas keresést is, de messze nem a Google TV az egyedüli, ami képes erre, így igazából nem is értjük, hogy az LG miért ezzel a képességgel demózta a kiállított készüléket. A demó így is impresszív volt; elég volt megmondani a tévének, hogy keressen régi James Bond filmeket (beszélni a távirányítóba kell, mert így a legkisebb a valószínűsége annak, hogy a tévét a környezeti zaj, vagy másvalaki, aki szintén a szobában tartózkodik, megzavarja), és máris a Google keresőjében találtuk magunkat a keresési eredményekkel együtt. Természetesen a tévét arra is kérhetjük, hogy mondjuk direkt YouTube videót keressen, vagy, hogy az online tékák kínálatát fésülje át. Egyedinek azonban ez semmiképp sem mondható.

Az viszont inkább érdekes volt, hogy a távirányítója felkészült arra, hogy adott esetben rövidebb-hosszabb szövegeket is be kell majd írnunk. A Google TV-hez is Magic Motion Remote jár, de teljesen más felépítésű, kétoldalas verzió. A második oldalon természetesen egy QWERTY klaviatúra kapott helyet.

Az LG a Google TV-ket a tervek szerint februárban fogja piacra dobni Amerikában, remélhetőleg Magyarországon egyik sorozat sem fog az OLED-tévével egy kategóriába kerülni (amely, most úgy néz ki, hogy nálunk legkorábban ősszel jelenhet meg).

Hozzászólások