- 2014. január 5., 17:57
A C-MAX hibrid verziójából készült egy továbbfejlesztett, napelemes modell, amely akár még piacra is kerülhet.

A C-MAX hibrid verziójából készült egy továbbfejlesztett, napelemes modell, amely akár még piacra is kerülhet.

Az elektromos és hibrid autók már egy ideje velünk vannak, de nem igazán terjedtek még el magas áruk és alacsony hatótávolságuk miatt. Persze minden autógyártó azon van, hogy javítson a működési feltételeken, a Ford azonban most egy mindennél érdekesebb hibrid koncepcióval állt elő: ahogyan arra neve is utal, a Ford C-MAX Solar Energi napenergia segítségével (is) működik. A napenergiát az autó tetején lévő speciális panel gyűjti be; az autó állítólag egy nap alatt annyi energiát képes gyűjteni, amivel pontosan ugyanazt a teljesítményt képes leadni, mint amit a C-MAX Energi.

Ez pedig nem is rossz: a C-MAX Energi hibrid autó egyetlen tank üzemanyaggal 1000 km-t tud megtenni, tisztán elektromos üzemmódban pedig 21 km-t, miközben 195 lóerő és legfeljebb 135 km/h-s sebesség érhető el vele. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nyugodtan, tankolás nélkül autókázhatunk, de aki naponta csak nagyon rövid távolságokat tesz meg, annak egy tank benzin akár nagyon sokáig is érintetlen maradhat a tankban. Nyilván ehhez az is kell, hogy optimálisak legyenek a körülmények, de minden nagy sztorira igaz, hogy egy kis lépéssel kezdődik, így a C-MAX Solar Energi hibrid jelentősége akár még óriási is lehet.

Egy teljes napi töltés kb. 4 órányi hálózatról történő energiafelvételt helyettesít (hálózati töltés is van, természetesen), köszönhetően a panelen elhelyezett speciális, a nap sugarait kis területre koncentráló, a nap mozgását követni képes lencséknek. A napelemet a Ford a Kaliforniai Egyetemmel közösen fejlesztette, és igazából nem CES-es a bejelentése – viszont az autót meg lehet majd nézni Las Vegasban is, mielőtt további tesztekre visszakerül az egyetemhez és az autógyártóhoz. A sorozatgyártás beindításáról a Ford később fog dönteni.

Címkék
Hozzászólások