- 2014. január 6., 14:39
A kedvező árú Windows 8-as tabletek közé érkezik a Lenovo új Miix 2 átalakítható számítógépe.

A Lenovo nem adja fel a Yoga vonalat sem, de közben bővíti a kedvezőbb árú Miix 2 családot is egy 10 és egy 11,6 colos változattal.

A mindenféle bonyolult és kopásra is hajlamos csukló helyett az új készülékeknél mágneses megoldás tartja egyben a kijelzőt és a billentyűzetet – sőt, igazából írhatunk mágneseket is, ugyanis a Miix 2 becsukott állapotban is mágneseket használ arra, hogy egybe maradjon. A Surface 2-höz igen hasonló megoldás hátránya, hogy a kijelző szöge nem állítható, illetve becsukása olyan hatást kelt, mintha eltörnénk a gépet.

A notebook- és tablet üzemmódon kívül a képernyős részt fordítva is összekapcsolhatjuk az alapegységgel, ekkor kapjuk a médiafogyasztásra optimalizált kinézetet – ilyenkor az alsó rész hangszórói is felénk néznek, ami jót tesz a hangminőségnek.

A Miix 2 új változataiban Full HD-s IPS paneles kijelzőt találunk, ám amíg a kisebbiket egy négymagos Bay Trail processzor hajtja meg, addig a nagyobbikban egy Core i5-ös CPU dolgozik. Mi az előbbit tudtuk kipróbálni, és azt kell mondanunk, hogy az Atom megnevezés ellenére a gép teljesítménye elfogadhatónak tűnt, de azért érezni, hogy nem egy Core iX-es CPU előtt ülünk. A háttérárat illetően 128 illetve 256 GB-os SSD-vel számolhatunk, az akkumulátor kapacitása pedig nyolc órányi üzemidőt tesz lehetővé.

A gépeken hátul 5, elől 2 MPixeles kamera található, microSD adapterrel, microHDMI kimenettel és a dokkolón egy rendes USB porttal. Ami az elérhetőségeket illeti: a kisebbik változat márciusban kerülhet a boltokba 500 dolláros induló árral, a nagyobbik pedig áprilisban érkezik, 700 dollárral.

Címkék