- 2014. január 6., 13:23
Végre újdonság, rögtön kettő is a Parrottól: egy apró drónt és egy ugráló „izét” láttunk.

Végre újdonság, rögtön kettő is a Parrottól: egy apró drónt és egy ugráló „izét” láttunk.

A Parrot AR.Drone nevű termékével már az első Las Vegas-i tudósításunk alkalmával találkoztunk, és a gyártó annak ellenére mindig eljött a CES-re, hogy igazi újdonsággal azóta nem rukkolt elő. Rendben, kijött mindig egy kicsit szebb, kicsit jobb szoftver a drónhoz, de maga a hardver szinte semmi nem változott. Igazából most sem számítottunk semmi jóra, amikor odaléptünk a Parrot asztala mellé, ezúttal azonban pozitívan kellett csalódnunk, mert az AR.Drone 1.0.0.0.0.0.7.0.2-es verziója helyett két új kütyüt láttunk.

Az első a MiniDrone, amely, ahogyan arra neve is utal, jóval kisebb a négy propellerrel működő AR.Drone-hoz képest. Gyors, mozgékony és kialakításának köszönhetően elvileg bárminek is ütközne, elakadni biztosan nem fog. Irányítani Bluetooth segítségével lehet, és a csalódások elkerülése végett félig automatikus üzemmód is van – ilyenkor a MiniDrone akkor is a levegőben marad (de nem mozog természetesen), ha semmilyen parancsot nem kap a vezérlést végző telefonról vagy táblagépről. A tervek szerint a drón az év második felében lesz elérhető, ára még nem ismert.

Ahogyan a másik, szintén az év második felében piacra kerülő Sumo ára sem az még. Ezt a terméket igazából nem tudtuk beazonosítani: nem repül, hanem gurul, és néha ugrik egyet. Akár 80 cm-es magasságba is, és elég pontosan. De, hogy mindennek mi az értelme, arra igazából a Parrotnál sem kaptunk választ.

Azon túl, hogy a kütyü szépen végigment az akadálypályán (jelzések segítségével felugrott egy rámpára, onnan pedig bezsákolta magát egy kosárba, majd kezdte mindezt elölről), tehát programozható, természetesen lehet irányítani okostelefon vagy táblagép segítségével is.

A Sumo nem Bluetooth, hanem WiFi alapú kommunikációt használ, részben azért, hogy a távirányításához az elöl lévő kamera képét is (vagy csak azt) használhassuk, részben pedig azért, mert így a hatótávolság sokkal nagyobb lehet. A Sumo szintén mozgékony, és ugrási képessége révén elég változatos terepen is végig tud menni – feltéve, hogy elég kemény a talaj az „elrugaszkodáshoz”.

Címkék
Hozzászólások