It’s all possible. Ez az LG új jelmondata. 2014 a HomeChat szolgáltatásról, az ívekről és a webOS-ről szól.
2014-ben az LG célja természetesen a további növekedés, partneri együttműködésekkel minél jobb szolgáltatásokat adni – nem igazán meglepő. Az első előadó Dr. Scott Ahn, aki korábban az LG mobil részlegét vezette, most viszont már az egész vállalat CEO-ja.
Az irány rögtön a smart eszközök felé megy el: minden, ami körülvesz, az okos lesz az LG-nél. Erre mondjuk számítottunk, hiszen tudtuk, hogy jön a HomeChat. Egyre több termékkel lehet majd beszélni; a szolgáltatás a közeljövőben szinte minden LG termékkel működni fog, tévével, hűtővel, sütővel, stb. Szó esik az LG G Flex amerikai bejelentéséről; az ívelt formáról Ahn úgy beszél, mintha mindig is erre vártunk volna, tehát a jövő az ívelt formáké.
És a webOS-é. Amely úgy kerül szóba, hogy a megvásárlása után elsőként tévére optimalizálták – tehát idővel más eszközök is kaphatnak webOS alapú firmware-t. A webOS célja: „Make the TC simple again”, vagyis egy olyan kezelőfelületet biztosítani, amit nem bonyolultabb használni, mint mondjuk egy tabletet.
2014-ben is nagyon fontos lesz a tartalom a tévékre, főleg a 4K miatt. Az LG hat éve az első volt, aki a Netflixszel megállapodott, és most is az első, aki bejelenti, hogy az UHD tévékre elsőként lesz elérhető a 4K streaming. Helyesebben ezt nem az LG, hanem Reed Hastings, a Netflix ügyvezetője jelentette be. De a lényeg az, hogy érkezik a House of Cards UHD-ben is. Lehet, hogy a vártnál sokkal gyorsabban lesz 4K-s tartalom a tévékre?
Scott Ahn szerint a három legfontosabb dolog az idén az LG-nél: HomeChat, G Flex, webOS.
Viselhető termékek, immáron Tim Alessi tálalásában. Megjelenik a Lifeband, amivel követhetjük a fitness tevékenységeket. A kütyü saját érintős OLED kijelzőt is kap, így az adatok közvetlenül is hozzáférhetők. Emellett a Lifeband néhány okosóra funkciót is átvesz, megmutatja például, hogy ki hív, hogy jött-e SMS, és lehet vele kezelni a telefon médialejátszóját is. A Lifeband mellé kapunk egy fülhallgatót, amely képes érzékelni a szívverésünket. Mindkettő termék tavasszal érkezik, legalábbis az USA-ba.
Amerikában megjelenik az első AiO gép, 22 colos képátlóval, FHD felbontással és Chrome OS-sel.
Hang fronton sound plate termékek (akár 4.1 csatorna, 120 wattos mélynyomó, Bluetooth kapcsolat, amivel LG tévékhez lehet kapcsolódni vezeték nélkül) jönnek, okos funkciókkal, 70 és 40 wattos multi room speakerek (np8740, np85040) és új soundbarok is.
Gyors áttekintés a tévék piacán:
Az LG továbbra is kitart a plazma mellett, 42-60 colos méretben, 4 sorozatban 10 modell érkezik idén.
Full HD LCD-k: 8 sorozat, 25 modell, 22-70 colos képátlóval. A készülékek 56%-a web OS-t futtat, vagyis valószínűleg az LG minden okos tévéjét ezzel az OS-sel szereli.
UHD LCD-k: 6 sorozat, 12 modellje érkezik hamarosan. Mindegyik HDMI 2.0 csatlakozóval, HDCP 2.2 támogatással, HEVC lejátszási képességgel és IPS panellel. A tévék között lesz olyan is, amelyik Harman Kardon hangrendszerrel, 7.1 csatorna megszólaltatására és 150 wattos teljesítmény leadására képes. Mondanunk sem kell, hogy mindegyik UHD tévé okostévé, webOS-sel.
OLED: a cél a dominancia kialakítása a piacon. Ennek eszköze 4 sorozatban 5 új modell, Full HD és UHD felbontással is. Megjelenik a Gallery OLED TV is, amelyről az IFA előtt már írtunk. Az OLED-tévék tavasszal érkeznek (az USA-ba).
Végül néhány szót hallhattunk még az okoshűtőrkről, okosmosógépekről. Előbbiek mindegyike dupla ajtós lesz, hogy ha csak az ajtóból kell valami, ne menjen ki a hideg. A mosógépnél fontos extra, hogy az ajtó oldalra és felfelé is nyitható, utóbbi hasznos, ha csak be kell dobni valamit még a mosásba.
Legvégül az LG G Flexről tudtunk meg néhány, az amerikai bevezetéssel kapcsolatos, de számunkra nem túl érdekes részletet.