Az LG hivatalosan is bejelentette a 2014-es tévékínálatát, benne első helyen a webOS Smart TV platform köré épülő UHD-s készülékeket.
Ezek egyik legfontosabb, bár sajnos minket nem érintő újdonsága, hogy képesek a Netflix Ultra HD 4K tartalmához is hozzáférni, amivel az egyelőre igen hiányos 4K-s tartalmat lehet majd bővíteni.
A tévék képesek mind a H.264, mind pedig a HEVC H.265 formátum dekódolására, 30 és 60 képkockás progresszív megjelenítéssel egyaránt. Ami a konkrét készülékeket illeti, a hajlított kijelzős, 105”-os 105UC9 nevű LCD-s készülék jelenti a csúcsot, ami kifejezetten a filmkedvelőknek készült, hiszen képaránya 21:9-es, amivel a 4K-s felbontáshoz 5120×2160 pixel jár. A kijelző alatt egy 7.2 csatornás hangrendszer szolgáltatja az LG által „Ultra Surroundnak” nevezett virtuális térhatású hangot. Eladási rekordokra nem számíthatunk, hiszen a készülék körülbelül 70 ezer dollárba kerül majd, amikor megjelenik az év későbbi szakaszában. Aki inkább spórolni szeretne, annak ott van az UB9800-as sorozat, amiben 98, 84, 79 és 65 colos televíziókat találhatunk a már megszokott 3840×2160 pixeles felbontással és az úgynevezett Tru-ULTRA HD Engine Pro chippel, ami az alacsonyabb felbontású tartalom felskálázásáért felel.
Ha inkább az OLED panel mellett tennénk le voksunkat, abból is találhatunk pár újdonságot. Itt van például az igazából már korábban is látható 77EC9800, ami a világ legnagyobb ívelt UHD-s OLED tévéje, ami az LG stand elengedhetetlen tartozéka. Szerencsére most kapott pár olcsóbb testvért is, 55 és 65 colos méretben, illetve bemutattak egy nem UHD felbontású hajlított OLED paneles készüléket is, 55EB9600 néven. Ennek különlegessége az lenne, hogy minden eddiginél több újrahasznosított anyag került bele, illetve kevesebb alkatrészből is áll, mint elődei.
Az új termékvonalban egyébként 25 darab új LED-es LCD tévé lesz, 70 és 22 colos méret között, jó részük webOS-re épül majd. UHD tévéből 12 új példány érkezik hat különféle családba