A japán vállalat a Full HD és az UHD felbontás közötti részletességet adó tévékkel is bepróbálkozik.
A Sharp nem mindennapi sajtótájékoztatót tartott, kivetítő helyett ugyanis a legújabb tévéken lehetett nyomon követni a vállalat mondandóját. Ami ezúttal nem okozott túl nagy meglepetést, mert már hónapokkal korábban beszámoltunk arról, hogy a japán gyártó nem feltétlenül csak az Ultra HD-ben, hanem a Quattron technológia segítségével felturbózott Full HD tévékben látja a jövőt.
Azért volt meglepetés is, ráadásul a sajtótájékoztató rögtön ezzel kezdődött: kiderült, hogy a Sharp elkészítette a második generáció 8K felbontású paneljét, amelynek legérdekesebb funkciója, hogy szemüveg nélkül is képes 3D képet megjeleníteni. Ezt a tévét egyelőre nem lehetett kipróbálni – valószínűleg azért, mert csak egy készült belőle, és az már a standon van.
A Sharp sokadik éve a nagyképernyős tévékre koncentrál az otthoni felhasználóknak szánt termékeinél, ami 2014-ben 60, 70, 80 és 90 colos méretet jelent.
A termékpaletta csúcsán az AQUOS 4K modellek állnak, ezekből első körben 60 és 70 colos verzió készül. A belépő szinten az AQUOS HD modellek képviselik, 60, 70, 80 és 90 colos képátlóval. Érdekesség, hogy a 90 colos verzió világrekorder a maga nemében, jelenleg ez a legnagyobb, nem UHD felbontású LCD-tévé.
Az AQUOS HD és az AQUOS 4K termékcsaládok közé ékelődik be a Quattron technológiával szerelt AQUOS Q, amely 60, 70 és 80 colos képátlójú termékeknél nyújt jobb színfelbontást és kontrasztot. A legérdekesebbnek viszont az AQUOS Q+ modellek tűnnek, amelyeknél a Sharp az RGBY pixelstruktúra megtartása mellett valamennyi képpontot félbevágta, így összességében 16 millió alpixelből áll össze a kép. Pixelszám alapján az AQUOS Q+ tehát éppen félúton található az AQUOS Q és 4K között. A tévé a Sharp szerint élesebb képet ad, 4K-szerű,de azért az UHD-t el nem érő részletességgel. A tévében egyébként egy speciális chip is dolgozik, amelynek az a feladata, hogy a Full HD felbontású adást átszámolja a panel részletességének megfelelőre, de a tévé 4K-s tartalmat is képes fogadni. Ára közelebb lesz a Full HD tévék árához. Kicsit képzavar, hogy a Sharp a legnagyobb felbontású Full HD tévének hívta az AQUOS Q+ tévéket folyamatosan, pedig ilyen nem létezhet.
Az előadáson a tévék mellett egyedül a Sharp Universal Player nevű médialejátszóról esett még kevés szó, leginkább azt kiemelve, hogy az eszköz megfelel a WISA szabványnak, tehát a képet és a 7.1 csatornás HD hangot is vezeték nélkül képes továbbítani.