- 2014. január 7., 20:45
Két új szériában összesen négy új táblagépet mutatott be a Samsung a profi felhasználókra gondolva.

Tovább bővíti táblagépeinek listáját a Samsung, és ezúttal nem a meglévő modelleket cserélgeti, hanem két teljesen új szériát is alkotott. Ezek a Note Pro illetve Tab Pro névre hallgatnak, és a Note Pro esetében a többi Note eszközhöz hasonlóan S Pen toll is tartozik majd hozzájuk.

Ez a Note Pro 12,2”-os kijelzővel rendelkezik, amelynek felbontása 2560×1600 pixel, belül pedig a modemtől függően Exynos Octa vagy Snapdragon 800 SoC-t találunk. Az operációs rendszer az Android 4.4 lesz, amelynek 3 GB RAM és változattól függően 32 vagy 64 GB-nyi tárhely áll rendelkezésére. A 12,2 colos kijelző mellett különösen impozánsnak hat a 7,95 mm-es vastagság illetve a 750 grammos tömeg.

Akinek nincs szüksége a tollra, az a Tab Pro szériában is találhat egy 12,2 colos változatot, ami ugyanezen a hardveren alapul. A középső, 10,1”-os képernyővel rendelkező modellben már kevesebb a memória (2 GB), így alapvetően az idei Note 10,1-et kapjuk vissza, de toll nélkül. Ami igazán érdekes, az a legkisebb, 8,4”-os kijelzővel szerelt Tab Pro, ez ugyanis még mindig 2560×1600 pixeles felbontású panelt kapott, ami tűéles képet jelent. Az SoC itt is Snapdragon 800, a teljesítménnyel tehát biztos nem lesz gondunk. Mondanunk sem kell, hogy ezeken a készülékeken is az Android 4.4 fut majd.
Az új szériák az első negyedévben jelenhetnek meg a boltokban.

Címkék