Amatőr csillagászok kedvence lehet a nem túl drága, de brutális nagyításra képes 3910 mm-es gyújtótávolságú objektívvel szerelt teleszkóp.
A Celestron állítólag már évek óta jár a CES-re, mi eddig mégis mindig elkerültük. Pedig megálltunk volna, az egyszer biztos, ekkora méretű amatőr teleszkópokat ugyanis ritkán lát az ember. A gyártó legnagyobb modellje konkrétan olyan tulajdonságokkal rendelkezik, hogy még az egyébként nagyon hatalmas méretű North Hallban sem lehetett úgy beállítani, hogy használni is tudjuk: minden túl közel volt neki, nem tudott fókuszálni.
A 3910 mm-es, F/11-es, 14 colos lencse kb. nyolcszázszoros nagyításra képes, 2600-szor annyi fény befogadására képes, mint az emberi szem, alsó részére pedig nemcsak a nézőke szerelhető fel, hanem akár egy fényképezőgép is. Hogy el tudjuk képzelni, mire jó egy ilyen távcső: ha a Holdat nézzük vele, akkor egyszerre csak egy kisebb szeletét fogjuk látni, és még a Jupiter is egészen nagyban, borsó méretben látható a segítségével.
A kiállított darab tokkal vonóval (állvánnyal és WiFi vezérlő modullal) összesen 15000 dollárba kerül, tehát nem is annyira drága. Főleg, mert egy csomó extrával érkezik, úgy, mint egy 40 ezer égitest helyzetet tartalmazó, és a megtalálásukban segédkező adatbázis valamint PC-s alkalmazás. A gyártó elsősorban amatőröknek ajánlja a készüléket természetesen.
Hogy el tudjuk képzelni, mennyire közel tudja hozni a dolgokat egy ilyen távcső, készítettünk néhány fotót a Celeston kisebb (2350 mm-es, F/10 fényerejű objektívvel szerelt) modellje segítségével. Az első fotón a telepítés iránya látható, és az, hogy a teleszkóp a tetőszerelvényről lelógó egyik lámpa feletti, vízszintes fehér téglalapra néz. A második fotón a célzókán átnézve elénk kerülő látványt mutatjuk, a harmadikon pedig azt, hogy mit lát, aki belenéz a teleszkópba.
Az egyszer biztos, hogy egy ilyen kütyüvel nemcsak a csillagokról, hanem a szomszédokról is sok mindent meg lehet(ne) tudni!