Az LG bejelentésére gyorsan reagált a Samsung, kapható lesz a 105 colos 21:9-es tévé és a hajlítható modell is.
Tegnap még nem lehettünk biztosak abban, hogy a Samsung nemcsak erőfitogtatásból gyártott le néhány 105 colos ívelt LCD-t, hanem piacra is lép majd a termékkel. Ma már kicsit okosabbak vagyunk, mert tudjuk, hogy ha minden jól megy, akkor ráadásul már a második félévben meg lehet venni a koreai gyártó csúcstévéit, így az is elképzelhető, hogy bár hivatalosan az LG jelentette be elsőként a készüléket, a Samsung lesz az, aki a forgalmazást megkezdi.
A Samsung viszont egyelőre még nem tűnt annyira felkészültnek, legalábbis az LG-vel ellentétben a tévék árát még közelítőleg sem tudta megmondani. Az viszont biztos, hogy a 105 colos UHD tévé Samsung színekben sem lesz olcsó! Arra van némi remény, hogy a nagyobbik koreai 105 colos tévéje azért nem lesz olyan drága, mint az LG-é, mert nincsen rajta hangrendszer.
A hajlítható tévé is megvásárolható lesz valamikor az év hátralévő részében; ár szempontjából itt már érdekesebb a helyzet, mert a Samsung nagyobb készüléket épített (85 col vs. 77 col) de nem OLED, hanem LCD technológiára alapozva.