- 2014. január 10., 21:23
A Panasonic kilépett a piacról, a Samsung és az LG viszont továbbra is gyártanak plazmatévéket – elvileg.

A Panasonic kilépett a piacról, a Samsung és az LG viszont továbbra is gyártanak plazmatévéket – elvileg.

ívelt, egyenes, OLED, LCD,kicsi, nagy tévé; plazma viszont nincs az LG-nél

Miután a sajtónapon tartott előadásukon az LG és a Samsung is biztosította a felhasználókat arról, hogy nem fejezik be a plazmatévék gyártást, a standon a készülékeket olyan jól sikerült elrejteni mindkért gyártónak, hogy elsőre meg sem találtuk őket. Aztán másodikra sem, merthogy sem az LG sem a Samsung nem hozta el az újdonságokat a CES-re. Érdekes.

Amerre a szem ellát, újdonságok; plazmatévé nélkül

Ezzel valószínűleg elérkeztünk oda, amikor nyugodtan levonhatjuk a következtetést, hogy a technológia halott. Nem vennénk rá mérget, hogy a jelenleg is a legjobb képminőséget nyújtó bár a Panasonic kiszállása óta azért nem annyira patinás technológia a 2015-ös CES-en is itt lesz még. Szomorú, mert egyelőre úgy tűnik, hogy LCD-vel senki nem tud olyan minőséget nyújtani, mint plazmával, az OLED-ek pedig, még ha el is tekintünk attól, hogy kezdeti nehézségek vannak a vezérléssel, egyelőre nem léphet a plazmák helyébe, mert földi halandók számára megfizethetetlen.