Alakul a jövő: egyre több szenzort viselünk majd, és egyre több kijelzőt bámulunk a Toshiba szerint is.
A Toshiba 4K-s tévéiről, médialejátszóiról, notebookjairól írtunk már, de a standon más érdekességek is voltak. Az egyik korábbi kiállításon (éppen a tavalyi CES-en) láttunk már egy karra csatolható érzékelőt a japán gyártótól is. A koncepció most még tovább fejlődött, mert a karkötő mellett olyan kijelzőket is láttunk, amelyek képesek a szenzorok adatait kiértékelni. Erre nyilván bármilyen mobiltelefon is képes, a Toshiba azonban megoldotta, hogy a tükörbe épített LCD-n is megjelenjenek az egészségünkkel kapcsolatos legfontosabb (vagy inkább egyszerűen mérhető) adatok.
A japán gyártó egy sima fali tükörbe épített koncepcióval is előrukkolt (egyelőre még alkalmazási terület nélkül), illetve egy olyan kijelzővel, ami elsősorban a konyhában lehet hasznos. Ez a kütyü nemcsak érintéssel vezérelhető, hanem mutogatással és hanggal is – ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy a high-tech megoldások iránt fogékony háziasszonyok főzés közben, lisztes kézzel is villámgyorsan megszerezzék a legfrissebb recepteket, stb. A panel nyilván olyan alapadatok megjelenítésére is képes, mint az aktuális időjárás, ezen kívül lehet vele internetezni, ha pedig a sütő is okos, akkor a kijelzőn figyelmeztetés jelenhet meg akkor is, ha elkészült az étel.
A Toshiba egyelőre még csak prototípusként tekint ezekre a megoldásokra, de emellett az is valószínű, hogy amikor tényleges termékek lesznek ezekből a kütyükből, akkor az első körben csak odahaza, Japánban lesznek elérhetők.