A svéd vállalat már jó ideje kísérletezik a testen keresztüli adatátvitellel, alakul, mire is lesz mindez jó.
A vállalat standján a legérdekesebb kütyü vitathatatlanul az a szenzor volt, amely lehetővé teszi, hogy az emberi testet adatátviteli közegként használják az eszközök. Jelen esetben arról volt szó, hogy a névjegykártyába integrált chipen lévő azonosítót az okostelefon ki tudja olvasni, ha az egyiket az egyik, a másikat pedig a másik kezünkben fogjuk; innentől pedig a telefonon futó alkalmazásé a főszerep, ami az azonosító alapján mindenféle kiegészítő információval tud szolgálni, amiket a felhőből tölt le. Például ha leveszünk valamit a közértben a polcról, akkor tápértékkel, vagy a benne található allergénekkel tud szolgálni, kapcsolódó recepteket ajánlhat, a lehetőségeknek csak a programozók és marketingesek fantáziája szab határt.
Ahhoz persze, hogy mindebből valóban működő platform legyen, két dologra is szükség van. Az egyik az, hogy a technológia olcsó legyen. Mivel praktikusan arról van szó, hogy az Ericsson chipjét minden zacskó mogyoró csomagolásába bele kell tenni valahogyan, a dolog csak akkor lehet életképes, ha legfeljebb 1-2 centes extra költségről beszélünk. Ennek elérése nem is tűnik annyira futurisztikusnak, mert a mostani prototípus sem sokkal drágább – ráadásul a kártyában egy olyan akkumulátor van, amely 1 millió kiolvasást tesz lehetővé, amire nyilván nem (vagy legalábbis nem mindig) lenne szükség a kereskedelmi termékeknél. Emellett az is kell még, hogy a gyártók is meglássák a fantáziát a dologban.
Az adatátvitel egyébként teljesen megbízhatóan működik, és az Ericsson szerint a legnagyobb előnye az a meglévő technológiákkal, például az NFC-vel szemben, hogy sokkal gyorsabban lehet vele információhoz jutni.
