- 2014. január 11., 09:00
A tavaly még csak prototípusként létező OLED-es karkötő végleges formát kapott, és piacra kerül.

A tavaly még csak prototípusként létező OLED-es karkötő végleges formát kapott, és piacra kerül.

Az idei CES egyik nagy témája a viselhető eszközök, amit az is kiválóan jelez, hogy a nagyobb gyártók is elkezdték bemutatni azokat a termékeiket, amelyeket erre a piacra szánnak. Az LG már régóta, legalább másfél éve fejleszti egyik saját kütyüjét, amely nemcsak jól néz ki, hanem úgy tűnik, hogy funkciójában is az egyik legéletképesebb megoldás.

A karon viselhető eszköz alapját a tavalyi CES-en bemutatott prototípus képezi, amelynek az akkut leszámítva három fontos eleme van: a szenzorokat tartalmazó egység, a kommunikációs modul valamint a kijelző. Az LG-nek esze ágában sem volt beszállni az okosórák piacára (legalábbis ezzel a termékkel), ezért a kijelző nem színes és nem is túl nagy felbontású – a részletessége arra viszont éppen elég, hogy az olyan alapvető információkat, mint például töltöttségi szint vagy idő, megnézhessük rajta.

Vagy akár néhány olyan adatot is, ami a mozgással függ össze, például azt, hogy mennyi lépést tettünk meg a mai napon és vagy mennyi kalóriát égettünk el. További funkciója a Lifeband Touchnak, hogy képes a telefont alapszinten vezérelni, ha például működik a zenelejátszó, akkor válthatunk a számok között is.

Az LG szerint a karkötőt pontosan az különbözteti meg a konkurenciától, hogy nemcsak a mobiltelefonos alkalmazással lehet kinyerni róla az adatokat, hanem a Lifeband Touch – korlátozottan – önmaga is használható, azaz futáshoz nem kell feltétlenül magunkkal vinni a mobilt is. Az akkumulátor kímélése érdekében a kijelző nem világít folyamatosan, a kütyüt fel kell „ébreszteni”, éppen úgy, mint az androidos eszközöket. A kijelzőn egyszerre csak egy adatot láthatunk, de mivel a panel érintésérzékeny, egyszerűen lapozással tudunk váltani az egyes felületek között.

Mindez nyilván nem jelenti azt, hogy ne lenne mobiltelefonos társa a Lifeband Touchnak. A program nemcsak LG telefonon fut, hanem bármilyen androidos készüléken, sőt, még iPhone-on is, és természetesen sokkal komplexebb adatmegjelenítést tesz lehetővé. Az alkalmazás nemcsak a Lifeband Touchccsal, hanem az LG pulzusmérő fülhallgatójával, a Heart Rate Monitor fülhallgatóval is tud kommunikálni, így a szívverésünk ütemét is tudja figyelni.



Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy az LG viselhető termékei mikor jelennek meg a piacon, és így értelemszerűen még várható ár sincsen hozzájuk.

Címkék
Hozzászólások