A napot az LG-nél kezdtük, a gyártó sajtótájékoztatóján csak a felszínt karcolgatta, de az irány jól látszik.
A sajtótájékoztatót a vállalat három részre osztotta. Az első etap természetesen a tévékről szólt, azon belül is főleg az OLED-tévékről illetve a 4K-s megoldásokról. Előbbiekkel kapcsolatban már kiszivárgott, hogy összesen 7 új sorozat lesz (erről írtunk is), ez most pedig már teljesen biztos.
Közülük kettő síkképernyős modelleket tartalmaz, egy pedig egy olyan modellt, amely sík illetve ívelt felületű is lehet – és természetesen lesz 4K-s OLED-tévé is. Az OLED-del kapcsolatban elhangzottak a szokásos magasztaló jelzők, de ennél fontosabb, hogy a vállalat továbbra is hisz a technológiában, így 2016-ra megnégyszereződik a termelés, és a tervek szerint már 1 millió készüléket fog világszerte értékesíteni a vállalat. Ez ugyan nem tűnik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy tavaly a webOS-t használó okostévékből fogyott összesen 5 millió, akkor azért más megvilágításba kerülnek a dolgok.
Ami a 4K-s termékeket illeti: idén a termékpaletta 60 százalékába kerül UHD panel, a legkisebb 4K-s tévé pedig 43 colos lesz. A tévék egy része a Quantum Dot, másik részük pedig a Wide Color LED megoldást is támogatja; ezeket ColorPrime néven illeti az LG, és akár 30 százalékkal nagyobb színteret biztosít. 4K-s tévékből a várakozások szerint idén egyébként 32 millió, jövőre 51 millió fogy (a 2015-ös adat tavalyhoz képest 153 százalékos növekedést jelent).
Jön a webOS 2.0 is – ezzel kapcsolatban sok információ szintén kiszivárgott korábban (például a gyorsabb indulás és a My Channel kártya), az azonban új volt, hogy a Netflix HDR tartalmai az LG webOS 2.0-t használó tévéin lesznek elérhetők első ízben. A vállalat a 4K-s tévék többségébe legalább négymagos processzort szerel, és minden 4K-s megjelenítőbe ez az okostévé rendszer kerül (de úgy tudjuk, hogy idén még lesznek alsóbb kategóriás NetCast okostévék is).
Az LG bemutatott egy Music Flow névre keresztelt moduláris hangrendszert is, amelynek érdekessége, hogy rengeteg streaming szolgáltatást kínál. A termékpalettán Blu-ray lejátszók és más audio eszközök is lesznek persze, de messze nem ezek lesznek a fókuszban, amit jól jelez, hogy a sajtótájékoztatón csak néhány mondat jutott ezekre a készülékekre.
A második etap a fehéráruké volt, amelyekre sok szót nem vesztegetnénk, de a kettő forgódobot tartalmazó, egyszerre két adag ruhával is elbánó Slim DD-ről azért betettünk egy képet. Még ha nem is a legjobbat.
Ja, és a dupla ajtós hűtőről is, amelynek ha csak a külső rekeszeit nyitjuk ki, 47 százalékkal kevesebb hideg levegő szökik meg ajtónyitásonként.
Az utolsó 10 percre a G Flex 2 került a főszerepbe, amit megtudtunk, az tulajdonképpen megerősítette az elmúlt napokban kiszivárgott információkat. A G Flexszel ellentétben a G Flex 2 már igazi csúcsmodell, 5,5 colos Full HD kijelzővel, Snapdragon 810-es processzorral (8 mag, 64 bit), hátsó gombokkal.
A telefon kamerája lézeres autofókuszt és optikai képstabilizátort is kapott, az előlapra a Gorilla Glasshoz képest 20 százalékkal erősebb LG DuraGlass került, a hátlap pedig továbbra is tudja magát gyógyítani – ráadásul sokkal gyorsabban, az apró karcok akár 10 másodpercen belül eltűnhetnek a felületről. A telefon érdekessége, hogy az előddel ellentétben az előlap és a hátlap íveltsége más (700R vs. 650R). A mobil ezüst és vörös színben lesz kapható, Android 5.0.val és integetésre készülő szelfi készítésének a lehetőségével.
Az LG kiemelte még azt a telefonnal kapcsolatban, hogy akkumulátora 50%-ra kevesebb mint 40 perc alatt feltölthető.
Az LG újdonságairól természetesen a következő napokban részletesen is be fogunk számolni.