- 2015. január 5., 11:42
Közhely, hogy ma már szinte mindenki okosórákat gyárt, pedig amint a mellékelt ábra mutatja, ez tényleg így van.

Közhely, hogy ma már szinte mindenki okosórákat gyárt, pedig amint a mellékelt ábra mutatja, ez tényleg így van.

Erre az egyik legjobb példa a First Alert nevű vállalat, amely az 1950-es években már szénmonoxid mérők gyártásával foglalkozott, a CES Unveiledre pedig, többek között, egy okosórával érkezett. A kütyü egyelőre csak prototípus, de hamarosan a boltokba kerül. Igazából egy teljesen szokványos okosóra, amely iOS-t/Androidot használó telefonokhoz tud kapcsolódni, és amely elsősorban az üzenetek kezelésében, levelezésben a zenelejátszó kezelésében valamint néhány fitnesz funkcióban (lépésszámláló, pulzus,. stb.) is segít.

Egyetlen különlegessége, hogy került bele biztonsági funkció is, ami annyit tesz, hogy az óra képes arra is, hogy (kétujjas érintésre) vészhelyzeti módba kapcsoljon, és a vele párban álló okostelefon segítségével egy előre definiált üzenetet küldjön el az ismerősöknek, családtagoknak vagy akár a hatóságoknak is. Hogy az óra viselőjét könnyebb legyen megtalálni, az üzenet mellé az aktuális GPS koordinátákat is elküldi a készülék. Az óra ára 129 dollár lesz, és a tervek szerint valamikor a második negyedévtől lehet majd megvásárolni.

A First Alert viszont nemcsak az okosóra miatt érkezett Las Vegasba, van néhány olyan terméke is, amely sokkal jobban kapcsolódik az eredeti mesterségéhez. A Onelink szériás termékek mindegyikének alapfunkciója, hogy képesek mérni a szénmonoxid szintet, de amíg a 109 dollárért előrendelhető, és a plafonra szerelhető Wi-Fi Smoke & Carbon Monoxide Alarm emellett a füstöt és a hangot képes érzékelni, addig a 79 dollárba kerülő Wi-Fi Environment Monitor a páratartalmat illetve a szoba hőmérsékletét figyeli.

Utóbbinak az év második felében lesz egy kamerás verziója is, amely otthoni biztonsági kameraként is működhet majd.

A termékek a vállalat saját szerverével folyamatosan kommunikálnak, így a figyelt adatokhoz egy okostelefonos alkalmazás segítségével bárhol hozzáférhetünk. Ha pedig riasztás van, akkor azt nemcsak helyben jelzik a kütyük, hanem a telefonra is küldenek üzenetet, így egy esetleges problémáról akkor is értesülhetünk, ha nem vagyunk éppen otthon. A készülékeket várhatóan már februárban elkezdi kiszállítani a First Alert, később pedig a készülékek Európába is megérkeznek majd.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00