A célcsoportot viszont nem egyszerűen az audiofilek jelentik, hanem a gazdag audiofilek. A csúcsminőség igen drága!
A Sony Walkmanjéről korábban már minden fontos technikai információt megírtunk, kivéve azt, hogy a készülék mennyibe fog kerülni. Bár pontos árat még mindig nem tudunk mondani, az teljesen biztos, hogy a z NW-ZX2 nem lesz olcsó. Valójában brutálisan drága lesz, a Sony legalább 1000 dollárt fog elkérni érte az USA-ban, ami azt jelenti, hogy ha Magyarországon is forgalomba kerül a készülék, akkor alsó hangon is 300 ezer forint körüli árral számolhatunk.
De mit kapunk a pénzünkért? Nos, többek között egy batár nagy hardvert, az éppen szolgálatban lévő Xperia SP-hez képest a készülék nehezebb és vastagabb is volt. Kinézetre persze nem volt vele különösebb gond, és nekünk a fémes borítás is bejött, de azért azt kétszer is meg kell majd gondolni, hogy jó ötlet-e a telefon mellett még a zenelejátszót is a farmer zsebébe helyezni. A Sony több helyen is kiállította a Walkmant, de teljesen szabadon kipróbálni sehol nem lehetett. Bár volt nálunk jó minőségű saját zene, be kellett érnünk azokkal a dallamokkal, amiket a Sony biztosított. Az egyes helyeken a Walkman különféle képességei t lehetett tesztelni, például az S-Master HX processzort és a DSEE HX hangminőséget javító chipet. Ez utóbbi elméletileg az MP3 fájlokból is kihozza a maximumot, de meg kell mondanunk őszintén, hogy mi nem igazán éreztük különbséges a funkció ki és bekapcsolásakor. Pedig a mellékelt fülesre sem panaszkodhattunk, mivel a lejátszót mindenhol az MDR-1A-val lehetett kipróbálni. Azt viszont ne feledjük, hogy a beépített Bluetooth adapter segítségével a zenét (LDAC szabvánnyal) külső hangszórókhoz is könnyedén el tudjuk juttatni.
Azt már pedzegettük a múltkor is, hogy a Walkmanra Android került, most kiderült az is, hogy messze nem a legfrissebb változat, hanem még a 4.2-es verzió. A standon elég bénán érveltek a dolog mellett, állítólag azért esett a választás erre az Androidra, mert ez a legstabilabb a jelenleg még nem túl réginek mondott verziók közül. Hát szerintünk, ha ez a gond, akkor talán lehetne jobb frissítéseket is írni… Az Android előnye, talán mondanunk sem kell, hogy a Walkman külső alkalmazásokat is futtathat. És mivel kijelzője nagyjából akkora, mint egy okostelefoné, és érintésérzékeny is, jó eséllyel a Google Playben elérhető alkalmazások többsége fut is majd rajta. Talán a Kodi (XBMC) is, így akár még videót is lehet majd futtatni a készüléken.
Bár a lejátszó képességeit nem lehet elvitatni, a siker nagyban múlik majd azon is, hogy az 1000 dollár körüli induló ár mennyire gyorsan esik majd – mert ne legyenek kétségeink, ennyi pénzt csak a legelszántabb rajongók fizetnek majd érte. Főleg, hogy a Hi-Res Audio zenehallgatáshoz még tartalom is kell. Ami nyilván lesz, hiszen a Sony rendelkezik „saját” zeneszámokkal is, de vélhetően a tökéletes minőségű alapanyagokért is többet kell majd fizetni.