- 2016. január 5., 22:21
Ahogyan a korábbi években mindig, 2016-ban is az LG-é volt az első sajtótájékoztató. Mutatjuk, mi hangzott el.

Rögtön a közepébe ugrunk: a szlogen most már úgy hangzik, hogy Innovation for a Better Life. Ez persze nem meglepő, hiszen már a CES előtt tudni lehetett, hogy az LG az IoT felé fog elmozdulni, megírtuk például azt is, hogy a vállalatnál a tévék például az okosotthonok központjává lépnek elő. A kulcsterületek között viszont van meglepő is: a jövőben az autók, az IoT és a prémium termékek lesznek a főszereplők, amiből az autóra eddig azért nem sok utalás volt.

Az autók természetesen azért kerültek az LG látókörébe, mert egyre több időt töltünk bennük, így a gyártók egyre inkább figyelnek arra, hogy élmény legyen a használat. A cél elérésében pedig egy kijelzőket magából ontó partner természetesen sokat tud segíteni. Adja magát egy olyan szcenárió, amelyben az LG készíti az autók belső terét borító paneleket. Az LG a lehetséges partnerek között említette az Audit és a VW-t is.

De nemcsak a látványt és a használatot, hanem a biztonságot is javíthatják majd a termékek. Sok konkrétum nem hangzott el ezzel kapcsolatban, de aktív biztonsági rendszerekre kell gondolni, például olyanokra, amelyek a gyalogosokat érzékelik, és figyelmeztetnek rájuk vagy mondjuk a forgalmat elemzik. Ez a teljes koncepció Expansion of Senses néven fut. Érdekesség, hogy az LG autó alkatrészeken is dolgozik, például kompresszorokon, motorokon (nem kell megijedni, nem belső égésű motorokon).

IoT fronton az LG nyílt platformra szavaz, vagyis olyan megoldásokat részesít előnyben, amelyek gyártók között is kompatibilitást biztosítanak. Gayathri Rajan, a Google Termékekért felelős alelnöke jön fel a színpadra, és rögtön egy érdekes becsléssel kezd: szerinte öt éven belül minden felhasználóra nem kevesebb mint 26 okos kütyü jut majd. Bátor prognózis, de a Google-nél azért tudják, hogy miről beszélnek.


Főleg, hogy a vállalat nagyban gondolkodik, minden tárgyat felvértezne az internet nyújtotta lehetőségekkel, előnyökkel. A Google megközelítése a témához a Brillo and Weave, ami egy nyílt, biztonságos és kényelmesen használható platformja lesz (lehet) az IoT kütyüknek.

Számunkra talán a legérdekesebb termékek következnek, a prémium kategória, vagyis az LG Signature termékek. Tévé, mosógép, hűtő és egy légtisztító az első négy termék, amely ezzel a branddel fog megjelenni. A készülékekben, közös, hogy Torsten Valeur tervezte őket, aki fel is jön a színpadra, és mond pár szót a munkafolyamatokról. Nagy dolgokra nem számítottunk persze, a szokásos körítést kaptuk, vagyis nagyjából azt, hogy fontos cél volt az érzelmi kapcsolat kialakítása a termék és a felhasználók között. A letisztultság mellett pedig az egyszerű kezelhetőségre is nagy hangsúlyt fektettek: a kütyük minimalisták de intuitívak.

Ezután David VanderWaal (az LG USA marketing igazgatója kapja meg a szót), aki szerencsére nem az amerikai trendekről, hanem konkrét tévékről, elsősorban a Signature OLED-tévéről beszél, amelynek egyik érdekessége, hogy mindössze 2,57 mm vastag; ez négy egymásra pakolt bankkártyának felel meg. A tévé a Picture on Glass dizájnt kapta, vagyis minden felesleges dizájnelem lekerült róla. Jópofa megoldással készült a talpa, amely állványként is szolgál, de ha a tévét a falra erősítjük, akkor behajtható a panel alá, hogy szintén a falra simuljon. Természetesen nem maradhat ki, hogy az OLED előnye a fekete terén behozhatatlan, mivel nincs light bleeding, a fényt a technológia a pixelek szintjén tudja kordában tartani. Az LG Signature termékcsalád első modellje lesz egyben az első tévé, amely megkapja az Ultra HD Premium címkét, mivel 4K-s, HDR-képes és a DCI színtér 99 százalékát képes lefedni. És THX tanúsítványt is kap, amivel az utóbbi időben mintha nem foglalkoztak volna túlságosan a gyártók.

Az UHD Premium logóval kapcsolatban Hanno Basse az UHD Alliance CEO-ja mond pár érdekességet. Hivatalosan is bejelenti az Ultra HD Premium logót, és azt, hogy mi kell ahhoz, hogy egy termék megkapja. Szóba kerül az is, hogy a HDR-re a legjobb technológia az OLED, de persze könnyen lehet, hogy ezt ma még más gyártóknál is hallani fogjuk. Ami érdekesség még, hogy az LG HDR-képes tévéi a Dolby HDR megoldását adaptálják. Ez ma a vendégek napja: Giles Baker érkezik a Dolby Visiontől. Erős tippünk, hogy őt is látjuk még ma. Baker áradozik kicsit a tévéről, aztán a marketing dumára tér rá, miszerint csak a Dolby HDR ad lehetőséget a rendezőknek arra, hogy úgy mondják el a történeteiket, ahogyan valóban szeretnék. Sokkal érdekesebb bejelentés, hogy lesznek HDR tartalmak, pár hónapon belül 40 cím kerülhet a polcokra, köztük a Martian és a Star Wars 7 is. A stúdiók bizalmat szavaztak, a Warner, az MGM és még mások is mind felszálltak a vonatra.

Végül pár szó esik a 2016-os tévékről is, de csak a 4K-s modellekről: OLED fronton négy szériát és 49-98 colos képméretet, ívelt és egyenes kialakítást várhatunk, míg LCD-ből három 4K-s szériát dob piacra a vállalat. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy az OLED technológia kapott nagyobb hangsúlyt, amit mi csak üdvözölni tudunk.

Érdekesség még, hogy az LG idén ünnepli a tévégyártás 50. évfordulóját, mivel az első, persze még fekete-fehér készüléket 1966-ban dobta piacra a Goldstar. Ennek örömére az LG először a Super Bowl szünetében is fog reklámozni, a spotot pedig Ridley Scott és Jake Scott rendezik.

Az utolsó 10 percben az LG Signature háztartási termékekre terelődik a szó, ami a Geeks.hu számára nem igazán érdekes terület, néhány mozzanatot mégis kiemelnénk: az LG piacra dob például egy légtisztítót, ami a háztartási gépek közül a legjobb levegő minőséget ígéri. És jópofa a hűtő is, amelynek be lehet kopogni az üvegből készült ablakán: ekkor felkapcsolódik a belső lámpa, így az ajtó kinyitása nélkül is megnézhetjük a tartalmát (ha mondjuk vásárlási listát írnánk). És még egy érdekesség: a hűtő ki tudja nyitni az ajtaját segítség nélkül is, ha az alján lévő szenzort blokkoljuk a lábunkkal – hasznos, ha tele van a kezünk a frissen vásárolt zöldségekkel például.

Címkék