A Google májusban jelentette be saját digitalis személyi asszisztensét, amely egyelőre elég kevés készüléken használható, a Google viszont azon van, hogy a helyzet mielőbb megváltozzon. A platform a Pixel, a Google Home és az Allo után utat talált a tévékbe is. Természetesen amikor azt mondjuk, hogy tévékbe, akkor okostévékre, azon belül is Android OS-t használó okostévékre gondolunk.
Ez még akkor is nagy dolognak számít, ha az Android TV jelenleg nem tartozik éppen a legnépszerűbb platformok közé: a Samsung a Tizennel és az LG a webOS-szel szinte mindent visz az okostévék piacán, az Android TV csak a harmadik, lemaradása pedig nem kicsi.
Az Assistant a tévéknél persze – a használat módját is figyelembe véve – sok újdonságot nem hoz majd, elsősorban nem az új képességek miatt érdekes a rendszer, hanem azért, mert a korábbi hangutasításokkal elérhető funkciókat immáron társalgásszerű beszéddel lehet elérni.
A Google eddig eléggé válogatós volt, már ami az eszköztámogatás illeti, most azonban változik a helyzet, és az Assistant minden olyan tévére elérhető lesz, amely legalább az Android 6.0-t futtatja. Ez a jövőre nézve akár még jó jel is lehet, elképzelhető ugyanis, hogy a Google most teszteli, hogyan viselkedik az Assistant Android 6.0 alatt, és később, a tapasztalatok birtokában az okostelefonoknál is megnyílik a lehetőség azok számára is, akik nem a Pixelt használják. A tévégyártók közül egyelőre még így is csak a Sony, a Sharp és a Xiaomi szavaztak az Android TV-re, tehát a Google túl nagy szeletet nem fog tudni kihasítani a tortából.