A dlodlo viselhető AR eszközöket gyárt, amelyeket nem feltétlen maga fejleszt, és nem is feltétlenül jók. De biztos, hogy olcsók (lesznek), és ez elég (lehet) a sikerhez. Hármat is megnéztünk közülük.
Az első a Samsung Gear VR klónja, és Glass K1 névre hallgat. Azzal az aprónak nem nevezhető dologgal tud kevesebbet az inspirációt adó modellnél, hogy a pozíció meghatározására egyáltalán nem képes, ez a feladat a mobil giroszkópjaira hárul. Azaz a Google összehajtogatható tokjához hasonlóan gyakorlatilag egy legfeljebb 6 colos okostelefon fogadására alkalmas tartóból és két lencséből áll. A termék egyelőre oly annyira prototípus, hogy a 6 colnál sokkal kisebb telefonokat sehogyan sem tudja megtartani, ezt a végleges verzióban állítólag valamilyen szilikonos megoldás fogja megoldani.
A demóban Galaxy Note-okat használtak a standnál, és egy virtuális hullámvasútra lehetett felülni. Az élmény nem volt rossz, de különösebben jó sem: a 3D hatást rontotta, hogy a kép csak középen volt teljesen fókuszban, és az is teljesen egyértelmű volt, hogy a mozgáskövetés nem annyira gyors (viszont cserébe pontosnak tűnt). Elvileg ebből júniusra kereskedelmi forgalomban is kapható termék lesz, 50 dollár körüli ajánlott áron. Vagy csak feleannyiért, még nem tudják (és ez nem vicc, tényleg ezt mondták).
Kicsit tovább, még pár hónapig biztos tartani fog viszont a dlodlo Glass V1 fejlesztése, amely már egy valódi AR szemüveg, saját kijelzőkkel. Ennek ellenére nem sikerült a tökéletes fókuszt megoldani ennél a terméknél sem, de ami még zavaróbb, az az, hogy a kép csak a látómező egy kis szegmensét tölti ki.
Végül, de nem utolsó sorban megnéztünk egy okosszemüveg klónt is, amelynek a lényege csupán annyi volt, hogy a vállalat tud működőképes hardvert gyártani ebben a kategóriában is. Szoftvert fejleszteni viszont nem akarnak hozzá, így ebből a kütyüből csak és kizárólag akkor lehet valami, ha a Google Glass rebootból is lesz valami.
A dlodlo jó kis ízelítőt adott nekünk abból, hogy bizonyos esetekben hogyan folyik a „termékfejlesztés”, az eredmény azonban azt mutatja, hogy nem elég ismerni az alkotórészeket (azaz, hogy kell egy „doboz, két lencse meg esetleg pár kijelző), az sem mindegy, hogy azokat hogyan és miért úgy szerelik össze.
