A Computexen számos cég állított ki napelemes töltőket, amelyek egy nyaralásnál igen hasznosak lehetnek. Valamennyit nem fogjuk bemutatni, annál is inkább mert az USB modellekből például ugyanazt tudják. A Yii Cherng viszont olyat is mutatott, amit másnál eddig nem láttunk.
A termékpalettát számos nagykapacitású napelemes töltő alkotja. A nagy kapacitás nyilván idézőjeles, nem több száz Wattra kell számítani,de az SC-PSPS02 modell esetében a 18 Wattos kimeneti teljesítmény például megvan, amely már bőven elég ahhoz, hogy noteszgépünk 50 Watt teljesítményű akkuját emberi idő alatt (kb. 3,5 óra) feltöltsük. Ráadásul a töltő könnyű is, kevesebb, mint fél kg-ot nyom, annak ellenére, hogy „négylapos”. Az eszközt egy táskával együtt árulja gyártója, amely speciális kialakítású, hogy a napelemet is sérülás nélkül szállíthassuk vele. Szerencsére a töltő és a táska nincsenek egymáshoz rögzítve, ha a napelemes részre éppen nincs szükség, akkor nem is kell feleslegesen magunkkal cipelni.
A töltő 5 és 19 Volt között nyolcféle feszültség kiadására képes, és gyárilag jár hozzá nyolc dugasz is, amivel szinte bármilyen hordozható számítógéphez használhatjuk.