Az idei kiállítást beharangozó posztunkban azt írtuk, hogy az előzetes információk szerint a legnagyobb hangsúlyt várhatóan a tabletek és a hozzájuk kapcsolódó egyéb eszközök kapják majd. Ebben nem is csalódtunk, hiszen a legtöbb nagy sajtótájékoztató direkt vagy indirekt módon, de valahogy a táblagépekről szólt.
A hagyományosan a nagy bejelentéseket a Computexre időzítő ASUS tavalyhoz hasonlóan idén is egy tabletre helyezte a legnagyobb hangsúlyt – ez a telefonnal kombinált Padfone, amelyet egyébként mi az egyik legígéretesebb újdonságnak tartunk. Az Intel és az AMD szintén igyekszik valahogy betörni az egyelőre ARM-dominálta piacra.
Ebben természetesen az Intel valamivel jobban áll, és a következő Atom-generációkra építve jócskán láthattunk is koncepció- és végleges tableteket a cégek standjain. Az AMD-nek nehezebb a dolga, hiszen még a notebook/netbook kategóriában is le van maradva az Intel mögött, mindenesetre sajtótájékoztatóján 2012-re ígérte a Z szériás Fusion APU-k megjelenését (egyelőre Hondo kódnevű architektúrával), amelyek már kifejezetten a táblagépekhez készülnek. A szoftverek oldalán a Microsoft természetesen a Windows 8-at hozta el a Computexre, amelynek újdonságai között a táblagépek „rendes” támogatása is szerepel. Amíg azonban a Windows 8 elkészül, addig a partnerek számára ott a Windows 7 – erre épített tableteket jócskán láthattunk a partnerek és a Microsoft standjain, de véleményünk továbbra is az, hogy ez az OS alkalmatlan erre a feladatra.