- 2012. június 8., 16:58
A harmadik generációs platform örömére megújult a Samsung Series 9 és Series 5 termékcsaládja is.

A harmadik generációs platform örömére megújult a Samsung Series 9 és Series 5 termékcsaládja is.

A Las Vegas-i CES-en a Samsung még nem mutathatta meg az új generációs eszközöket teljes valójukban, ugyanis a most eszközölt módosítások közül a legfontosabb az, hogy a processzorokat az Ivy Bridge család tagjaira cserélte a koreai gyártó. Ez a Series 9 és Series 5 termékekre egyaránt igaz, amelyek kaptak továbbá egy USB 3.0 portot is, a Bluetooth 3.0 adapter helyett pedig BT 4.0-t. Ezen kívül más érdemi eltérés nincsen a korábbi és az új modellek között, külsőre legfeljebb az USB 3.0 port színéről lehet a gépeket egymástól megkülönböztetni. További újdonság, hogy az eddig egyetlen tagból álló Series 5 termékcsaláddá hízik, a 14 colos mellé egy 15,6 colos modell is érkezik. Ebbe akár Core i7 processzort is kérhetünk, míg a 14 colos változatnál meg kell elégednünk a Core i5 processzorokkal – a dedikált VGA viszont mindkét gépben ugyanaz a GeForce GT 630M lesz. Az Intel ezen kívül bemutatta az új Series 3 laptopokat is, amelyek a Pentium processzor helyett kétmagos Sandy Bridge-eket kaptak.

A laptopok új változatait a Samsung június végétől szállítja, hazai megjelenési időpontról azonban még nem tudunk. Ami érdekes helyzetet teremthet, az az, hogy a szállítási és raktározási időintervallumok miatt egy ideig valószínűleg Magyarországon is egymás mellett lehet majd kapni a „régi” és új gépeket.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2010. október 15., 18:00
2010. április 26., 08:00
Hozzászólások