- 2013. június 5., 18:25
Az Acer régi-új notebookokat hozott a Computexre; az S7-es és S3-as notebookok főleg belül változtak meg.

Az Acer régi-új notebookokat hozott a Computexre; az S7-es és S3-as notebookok főleg belül változtak meg.

Az Acer néhány hete tartott nagy termékbemutatót Amerikában, egészen pontosan New Yorkban, így a Computexen relatív kevés érdekesség volt, az ultrabookokhoz például csak egészen minimális mértékben nyúlt a vállalat.


Az S7-es széria második generációja kívül alig változott, belül viszont több kisebb-nagyobb módosítás is történt: az újabb gépek kényelmesebb billentyűzettel (30%-kal nőtt a billentyűk leütési útaja), hosszabb üzemidővel (állítólag harmadával nőtt a rendelkezésre állási idő, ami rá is fért a gépre) és WQHD (azaz 2560×1440 pixeles) felbontású, 13”-os IPS paneles érintőképernyővel érkeznek (legalábbis Európába). Fontos, hogy a gépbe már az új Haswell processzorok közül lehet rendelni, és dedikált VGA is kérhető (NVIDIA GeForce GT-735M) bele. Szintén láthatatlan, de fontos újítás, hogy a gép újfajta hűtést kapott, amely jóval halkabb, mint a korábbi verzió esetében volt. A 11 colos modell viszont valószínűleg nem fogyott elég jól, mert az Acer az új S7-est csak 13 colos méretben árulja majd.

A kisebb, S3 széria esetében szintén megjelentek a Haswell processzorok, valamint ennél a termékcsaládnál is elérhető a dedikált VGA (szintén NVIDIA GeForce GT-735M). Az S3-as noteszgép kijelzője is IPS, előtte azonban nincs Gorilla Glass védelem, és a panel felbontása is „csak” 1920×1080 képpont. Az Acer az S3 termékcsaládot kívül is átszabta, így a família nagyon az S7-esre hajaz – de azért nagyobb és nehezebb konfigurációra számíthatunk, például azért, mert SSD helyett hagyományos merevlemezt kapunk (legalábbis alapesetben, felárért SSD is kérhető).

Az Acer a felturbózott S7-es és S3-as gépeket egyaránt júliusban szeretné piacra dobni – ez elvileg globális rajtot jelent, így joggal bízhatunk abban, hogy a gépek a nyár derekán már otthon is elérhetők lesznek. Az európai ár az S7-es esetében 1400, az S3-as széria esetében pedig 1000 euróról indul.

Címkék
Hozzászólások