A tajvani gyártó eddigi legizgalmasabb készüléke a Transformer Book V, de még kiforratlan.
A jó hír viszont az, hogy a probléma nem a koncepcióból adódik, hanem abból, hogy az ASUS még nagyon is a tesztelési fázisban van, így egyszerűen csak arról van szó, hogy egyelőre nem minden működik flottul. Az indulási alap viszont nagyon is rendben van, mert a telefon és a tablet együtt 960 grammot nyomnak, annak ellenére, hogy amint tegnap már írtuk, mindkettő külön-külön is képes működni. Ez talán a legfontosabb eltérés/fejlődés a Padfone-hoz képest, hiszen ott a tablet csak akkor működött, ha a telefont belecsúsztattuk a hátsó részen kialakított nyílásba. Igazából nehéz megmondani, hogy az ASUS a Padfone vagy a Transformer Trio vonalat gondolta tovább, de ez igazából nem is érdekes, hiszen a hangsúlyt most (is) arra helyezték a mérnökök, hogy az embernek minél kevesebb kütyüje legyen. És ezt nem szám szerint kell érteni, hanem úgy, hogy minél kevesebb olyan kütyüje legyen, amin fontos adatokat tárol. Ha ezt másképpen akarjuk megfogalmazni, akkor azt is mondhatjuk, hogy olyan megoldás kifejlesztése a cél, amelynél az adatok mindig minden eszközről elérhetők, mindig kéznél vannak. Ez egyben a koncepció egyetlen olyan pontja, amibe bele lehet kötni, és talán nem is alaptalanul: a felhő alapú adattárolást ugyanis pontosan erre találták ki. Ettől azonban tekintsünk most el nagyvonalúan, mondjuk azt, hogy nincsen mindenhol net – például nekünk sincsen Tajvanon internet minden pillanatban, ezért egy felhő alapú irodai szoftver nem biztos, hogy sokat segítene a cikkek elkészítésében.
Mivel nemcsak két eszközről, hanem két operációs rendszerről van szó, kulcsfontosságú, hogy ezek között hogyan lehet váltani. Gyorsan és egyszerűen – ez már a prototípuson is remekül működik, csupán egyetlen egy gombot kell megnyomnunk, ha a tableten futó Windows 8.1-ről át szeretnénk váltani a telefonon lévő Androidra. Viszont az ASUS ötletesen megoldotta, hogy ne feltétlenül kelljen váltani, ugyanis ha a telefont dokkoljuk, akkor annak kijelzője egy ablakban megjelenik a Windowson belül. Sajnos nagyjából eddig tart a kényelem, mert a két OS között olyan értelemben nincsen átjárás, hogy az Android kijelzőjét kezelő windowsos alkalmazás arra például nem alkalmas, hogy a fájlokat egyszerűen átmásoljuk egyik OS-ből a másikba, vagy képeket, zenéket húzzunk át a Media Playerből a Google Playbe. Megoldható a dolog persze, de az ilyen műveletekhez vagy az Android vagy a Windows fájlkezelőjét kell használni.
Ugyancsak a szoftver számlájára írhatjuk, hogy nem elég érzékeny, és nem is elég gyors: a telefon kijelzője többször is meg-megakadt, de nem a mobil hardverével vagy szoftverével volt a gond, hanem a két eszköz közötti kommunikációt biztosító réteggel. A telefon és a tablet között egyébként teljesen hagyományos USB kapcsolat van, így a Windows 8.1 külső eszközként látja a telefont, az Android pedig OTG adattárolókhoz hasonlóan kezeli a Windows meghajtókat – az internetmegosztás pedig mindkét irányban működik.
Minden esetre az ASUS-nak még bőven van ideje csiszolgatni a dolgokat, mert nagy valószínűséggel a kütyü nem fog piacra kerülni ebben az évben, jó ha a CES-re el fog készülni – az ASUS egyébként a PadFone első változatát is igen korai állapotban mutatta be 2011-ben, szintén a Computexen, de maga a termék végül csak a következő évben került piacra. (Mi sosem bánjuk, ha várni kell egy-egy kütyüre, mert az legtöbbször nem azt jelenti, hogy az adott cég lassan fejleszt, hanem azt, hogy a prototípust igen korán hajlandó volt megmutatni nekünk.)
A valamit valamiért elve alapján az ASUS ezúttal nem épített viszont extra akkumulátort a dokkolóként is funkcionáló billentyűzetbe – valószínűleg azért, hogy a teljes tömeg ne legyen a feltétlenül szükségesnél nagyobb.
Az igazából nem kérdés, hogy az ASUS fogja-e sorozatban is gyártani a terméket, mert eddig minden őrült és nem őrült koncepcióját megvalósította, azonban az már igen, hogy mennyibe fog kerülni majd a kütyü. Konkrét árat természetesen nem kaptunk, hiszen mire a kombó megjelenik, addigra valószínűleg azon kívül, hogy a részeket egymásba lehet csúsztatni, sok minden nem marad érintetlenül – azt viszont sikerült kiszednünk az ASUS képviselőjétől, hogy a Transformer Book V egy prémium termék lesz, ennek megfelelő árazással. Ami azt jelenti, hogy az együttes olcsóbb lesz, mintha a kütyüket külön vettük volna meg, de arra ne számítsunk, hogy egyben olcsó is lesz.