- 2015. június 4., 14:40
A vállalat új NAS-okat jelentett be, új szoftverfunkciókat demózott, és egy nagyon kicsit a jövőbe is tekintett.

A NAS-ok között több újdonság is volt, ezeket azonban a tajvani gyártó nem az otthoni felhasználóknak, hanem kis- és nagyvállalatoknak szánja. A TS-563 Turbo NAS a QNAP AMD processzorokkal szerelt NAS termékcsaládjába érkezik, négymagos, 64 bites processzorral (GX-420MC), 2-16 GB memóriával és hardveres, 256 bites AES titkosítási lehetőséggel rendelkezik. Legfeljebb öt 3,5 colos (vagy 2,5 colos) merevlemez (vagy SSD) építhető bele, amelyeket RAID 0, 1, 5, 6 illetve 10 módba lehet konfigurálni. A hálózati adattárolót a meglévő rendszerbe a két gigabites LAN porttal köthetjük be, további hardvereket pedig a négy darab USB 3.0 csatlakozóra köthetünk. A NAS-ba emellett még egy alacsony profilú bővítőkártya is helyezhető.

A nagyvállalatok számára a TVS-871T készült, amely Thunderbolt összeköttetést kínál, akár nyolc merevlemez fogadására is alkalmas, de ez tovább bővíthető öt- illetve nyolclemezes kiegészítőkkel (legfeljebb hat darabbal). Ebben a NAS-ban komolyabb a vas; Intel Core i5/i7 processzort, akár 16 GB memóriát és két 10 Gbps-os LAN portot is kapunk. A NAS előnye, hogy a hálózati kapcsolatot teljes egészében képes átengedni, ezért akár Thunderbolt-10 Gbps Ethernet fordítóként is használható. A 10 gigabites portok mellett négy gigabites LAN és összesen 5 USB is rendelkezésre áll.

Az otthoni felhasználóknak a fenti hardverek helyett azonban inkább a szoftveres megoldások lehetnek érdekesek, amelyek egyelőre még nem elérhetők, de a vállalat reményei szerint hamarosan elkészül az új rendszerszoftver végleges verziója, amely a legtöbb otthoni és kisvállalkozóknak szánt termékre letölthető lesz.

Az új funkciók közül kettő érdemes arra, hogy külön is kiemeljük: megjelenik a multiroom funkció, ami lényegében azt jelenti, hogy a NAS webes kezelőfelületéről tudunk tartalmat streamelni a hálózaton lévő más (DLNA-kompatibilis) lejátszókra.

Emellett megújul a fájlkezelő is, amely most már egy ablakban látja a helyi mappákat és a felhő alapú tárhelyeket (pl. Amazon Cloud, Google Drive). Ez nemcsak egyszerűbbé teszi a fájlok böngészését, hanem akár arra is lehetőséget ad, hogy egyik online tárhelyünkről közvetlenül a másikra másoljunk adatokat (a félreértések elkerülése végett, a NAS ebben az esetben is le- majd visszatölti az adatokat, de legalább nem a felhasználónak kell ezzel foglalatoskodnia).

Szintén az otthoni felhasználók számára lehet lényeges, hogy a QNAP készül egy újdonsággal is, amelynek az Androidhoz is lesz némi köze – de hogy pontosan miről van szó, azt egyelőre sajnos nem árulhatjuk el.

Címkék
Hozzászólások