- 2016. május 30., 19:22
Inkább tablet mintsem telefon, és főleg multimédiás célokra ajánlható az új ASUS gigamobil.
Hirdetés

A ZenFone 3 és a ZenFone 3 Deluxe mellé az ASUS még egy phabletet is bejelentett, mégpedig a ZenFone 3 Ultrát. 6,8 colos kijelzője alapján egyértelmű, hogy a készüléket azoknak szánták, akik inkább tabletként tekintenek rá, nem pedig telefonként, noha a hardver és a szoftver révén teljes értékű telefontként is működik a kütyü. Az UHD és FHD anyagok minél szebb megjelenítését a PixelWorks iris2+ képfeldolgozó chip biztosítja, de hangban is erős a ZenFone 3 Ultra, hiszen két hangszórója van, fülhallgatóval pedig DTS 7.1 támogatást is kapunk. És persze a gondtalan szórakozást segíti a 4600 mAh-s akku is, amivel – bár ez nem hivatalos adat – 10-12 órán keresztül is lehet filmeket nézni. Sőt van Charge Back funkció is, vagyis akár még arra is van lehetőség, hogy a ZenFone 3-ról töltsünk fel más USB-s készülékeket. PPI-ben, ha szigorúan csak a számokat nézzük, nem annyira erős a phablet, mivel a 6,8 colos méret mellé csak Full HD felbontás társul, de ez persze a gyakorlatban nem lesz hátrány, 1920×1080 pixel mindenre bőven elég.

A vas inkább a ZenFone 3 hardverére hajaz, Snapdragon 652-es rendszerchip, 3 vagy 4 GB RAM és 32, 64 vagy 128 GB-os háttértár van benne. A tárhely a nagy választék ellenére bővíthető, így inkább csak a több RAM miatt éri meg nagyobb tárhellyel választani a telefont. Az USB szintén C-s, viszont „belül” csak USB 2.0-s. Az LTE hálózatokat, a 802.11ac WiFi-t valamint a gyorstöltést természetesen a ZenFone 3 Ultra is támogatja. A hardver nagy része valóban „csak” felsőkategóriás a fényképezőgép viszont a ZenFone 3 Deluxe-ból költözött át, vagyis 23 MP-s (és minden egyéb paraméterében is hasonló). Nincsen viszont alatta az ujjlenyomat-olvasó, helyette a hangerőszabályzó gombokat találjuk itt; előbbi sem hiányzik, csak éppen a Home gombba építették be.

Ebből pedig már sejteni lehet, hogy az előlapi rész kicsit samsungosodott, hiszen a szenzor miatt ez a gomb már nem lehetett érintős, hanem valóban megnyomható verzióra cserélték le a mérnökök.

A ZenFone 3 Ultra ára 479 dollár lesz, ami egy telefonért nem is lenne feltétlenül sok, azonban ha tabletként tekintünk rá, már más a helyzet. Meglátjuk, hogy a piac mit fog szólni ehhez az árhoz.

Címkék
Hozzászólások