- 2010. szeptember 6., 17:33
A térhatású tévék mellett az idei IFA a táblagépekről is szólt - úgy tűnik, tényleg eljött az ő idejük.

Bár a 3D és a televíziók elhomályosították őket, az idei kiállításon egyértelműen látható volt: a tabletek végleg megérkeztek a piacra. A cél világos: az eddig egyeduralkodó Apple iPad legyőzése – erre pedig a látottak alapján a Samsung Galaxy Tabjának van a legnagyobb esélye.

A koreai gyártó láthatóan nem akarja megismételni az UMPC-k kapcsán elkövetett hibákat, és egy olyan terméket hozott el, ami minden téren képes lehet az Apple terméknek megszorongatására. Bár papíron a 7”-os kijelző miatt gyengébbnek tűnik a Galaxy Tab, a valóságban ez egyáltalán nem zavaró, sőt, a jobb hordozhatóság miatt talán még kis mértékben előnyben is van az Androidot futtató gép.

A hardver azonban önmagában még nem elég – szükség lesz valamiféle tartalomra is, amivel a képernyőket megtölthetjük. Erre pedig az interneten kívül valamiféle online áruház is kell, ahol filmek és könyvek is elérhetőek. Ezen a téren egyelőre az Apple-nél az elsőbbség, hiszen ő már rendelkezik ilyen rendszerrel, míg a többieknek szinte a nulláról kell elkezdeniük az építkezést.

Bár a Samsungé volt a legérettebbnek tűnő termék, korántsem ők voltak az egyetlenek, akik táblagépet hoztak: a Toshiba Folio 100 egy egészen más kategóriába tartozik, ennek ugyanis 10”-os kijelzője van és a Galaxy Tab alapvetően telefonból átemelt hardverénél jóval erősebb platformra épül. Ennek ellenére nekünk kevésbé tetszett: a gép folyamatos kézben tartáshoz már túl nagy és nehéz, ráadásul a szoftver sem tűnt igazán stabilnak vagy gyorsnak.

Sokkal jobb benyomást tett ránk a nagy gyártók közül harmadikként jelen lévő Dell: a Streak (ami 5”-os kijelzőjével inkább egy túlméretes mobil, mint tablet) gyors, kényelmes és stabil, de képernyőmérete sok feladatnál már kicsinek bizonyulhat.

Mondanunk sem kell, hogy ha a közismert neveken túl a kisebb cégek felé is ellátogatnunk, mindjárt megsokszorozódik a tabletek száma. Az idei IFA területén külön részt szenteltek például az olcsó másolatokról ismert Shenzhenből származó cégeknek, akik szép számmal hoztak magukkal tipikusan Android operációs rendszert futtató táblagépeket – közöttük olyanokat is, amelyekre az Apple ügyvédei alighanem azonnal lecsapnának, ha meglátnák őket.

A kiállítók között megjelent egyébként az ezen masinák központi egységét szállító Rockchip is, akik az ARM-alapú processzoroktól a komplett, gyakorlatilag csak egy kijelzőt igénylő e-book olvasó alapokig mindent szállít.

De nem ezek voltak az egyedüli érdekességek, más cégeknél is rábukkantunk pár ígéretes termékre. Az egyik ilyen helyszín a Viewsonic volt, akik a monitorok után most a táblagépekbe és e-book olvasókba is belevágtak.

A kiállított két táblagép közül az egyik 7, a másik 10 colos kijelzővel rendelkezik – és az utóbbi mind Androidot, mind pedig Windows 7-et futtathat.

Kipróbáltuk mindkettőt, nálunk egyértelműen az Android nyert – de ha mi választhatunk, akkor amúgy is a 7”-os verziónál maradnánk, egyszerűen a kényelem okán.

Nem várt ekkora választék minket az Interpadnál: ez a táblagép 10”-os kijelzőt használ, Tegra 2-re épül és Froyot futtat. A multimédiás szerepkör maradéktalan betöltéséhez HDMI kimenet is jár, amivel biztosítható a 1080p-s filmek élvezete.

Az Interpad hamarosan megérkezik a német boltokba, ára 399 euró lesz – egy jobban felszerelt, HSDPA modemmel és GPS-vevővel is ellátott változata pedig 500 euróba kerül majd.

A korábban médialejátszóiról ismert Archos standján egy egész halom Androidra épülő tabletre bukkantunk, amelyek 2,8”, 3,2”, 4,3”, 7” illetve 10,1”-os kijelzőkre épülnek. Konkrétan a három kisebbik értelme erősen megkérdőjelezhető: gyakorlatilag egy szimpla okostelefon képméretét kapjuk, viszont ezekből hiányzik a mobilnet, az internetezéshez vagy Wi-Fi-re vagy egy hozzá kapcsolódó mobiltelefonra van szükség.

A gépek egyébként gyorsak, stabilak és igényesek – a 7” illetve 10”-os változatot minden további nélkül elfogadnánk mi is.

Címkék