- 2012. szeptember 5., 15:48
Az IFA és a hozzá hasonló kiállítások közös pontja, hogy (legalább) egy nagy csarnok tele van iKiegészítőkkel.

Általánosságban azt is elmondhatjuk, hogy amit nem lehet egy ilyen kiállításon megtalálni az iPhone-hoz, iPadhoz, azt nem is létezik. A kütyükből annyi szokott lenni, és az IFA 2012-n is ez volt a helyzet, hogy ha mindről írni szeretnénk, akkor hetek alatt sem végeznénk – a legőrültebbeket, legjópofábbakat viszont összegyűjtöttük.

Kezdjük a sort a Koubachi kerti szenzorával: a virágok mellé leszúrható, WiFi kapcsolaton keresztül kommunikáló hardver folyamatosan méri a virágföld nedvességét, az iOS-re letölthető program pedig az adatok alapján szól, melyik virágot mikor kell öntözni.

A szoftver segítségével a virágok típusa fajtája is beállítható, így az alkalmazás a növények egyedi igényét is figyelembe tudja venni, sőt, akinek túl sok ideje van, az még becenevet is adhat növényeinek.

A program összesen 63 szenzort tud kezelni (mindhez piktorgramm is rendelhető), ennyivel már egy nagyobb kertet is jól lefedhetünk – csak győzzük megvásárolni a szenzorokat.

Jön a tél, ezért kifejezetten örültünk, hogy már sapkába épített füles is készült iPhone-hoz – nem, mintha a saját füles-saját sapka kombó nem lenne megfelelő. És az iSheep még női és férfi felhasználókra is gondolt.

A Maxell Air Voltage kivételesen a hasznosabbak közül való, ez ugyanis egy olyan tok, amely lehetővé teszi, hogy az iPadot vezeték nélkül is töltsük. Igazából persze csak akkor lehet a szerkezet jó alternatíva, ha a lakásból nem visszük ki a tabletet, mert a tok miatt nagyobb és csúnyább is lesz az iPad, ráadásul a táskában a karcok ellen védő tokot sem tudjuk a töltővel egyszerre használni.




Kötelező darab viszont a Pop Phone valamelyik, 80-as évek végét idéző, telefonkagylót formázó headsetje. A gyártó mindent megtett, hogy a gagyibbnál gagyibb hatást keltő kütyük közül mindenki tudjon választani, van ugyanis kék, rózsaszín, fehér, fekete, rozsdabarna, sárga és zöld színű, sőt brit mintás is a hagyományos verzióból, a 90-es évek formatervezési kiskátéját követő modellekből pedig matt és fényes fekete, fényes fehér valamint kihangosítóként működő is.

Végül összeállításunkból a Withings nevű céget sem hagyhattuk ki, aki a bluetoothos mérlegével és vérnyomásmérőjével már ismerős lehet többeknek is – ezúttal azonban a cég fából készült dokkolóját válogattuk be, amely oly annyira nem nyújt semmilyen extra szolgáltatást, hogy még a gépeléshez használatos billentyűzetet is külön kell megvásárolnunk hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

2010. november 12., 12:00
2011. július 25., 12:00
2010. november 2., 07:00
2012. december 12., 13:36
2012. november 30., 15:22
Hozzászólások