- 2013. szeptember 9., 10:09
Két új e-papír felhasználási területet demózott az E Ink, természetesen saját kijelző technológiájára alapozva.

A monokróm e-papír már a mindennapi életünk része, de a teljesen színes megoldások sem számítanak már újdonságnak. Így önmagában a 3 szín megjelenítésére képes E Ink papír sem nagy szám, mégis láttunk ilyet az IFA-n.

A fehér alapon piros és fekete megjelenítésére képes lapokat figyelmeztető táblák, de még inkább árcímkék alapjának szánja a cég. A ritkán változó tartalmú címkék néhány gombelemről évekig működhetnek, tartalmukat pedig szinte bármilyen vezeték nélküli technológiával lehet módosítani.

Egy másik felhasználási javaslat szerint az E Ink felhasználható mobiltelefonok védőtokján külső kijelzőként, amin a szemünket és a telefon akkumulátorát kímélve tudunk könyvet olvasni. Az IFA-n a Alcatel is mutatott hasonló tokot, de az E Ink standján Samsung mobilhoz készített verzióval találkoztunk.

A lapozáshoz az elképzelés szerint a telefon hangerő szabályozó gombjai a legalkalmasabbak (és ez a megoldás nekünk is jónak tűnik). Természetesen a demo eszköz nem volt még teljesen kiforrott, de így is szépen működött.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. június 8., 10:00
2020. június 5., 17:00