- 2013. szeptember 11., 16:50
Izgatottan, sok újdonságot várva érkeztünk meg néhány nappal ezelőtt Berlinbe, a felhozatalban nem is csalódtunk.

Izgatottan, sok újdonságot várva érkeztünk meg néhány nappal ezelőtt Berlinbe, a felhozatalban nem is kellett csalódnunk.

Az IFA helyzete sok szempontból nehéz, a szeptemberi időpontból adódóan ugyanis az idei termékek már nem elég újak, ahhoz viszont még túl korán van, hogy a nagyok, akárcsak utalás szintjén, megmutassák, mire számíthatunk tőlük jövőre. Volt ugyanakkor már olyan show is, ahol rengeteg új kütyü mutatkozott be – és szerencsére a 2013-as év is hasonló volt ebből a szempontból, mert a 4K mentén rengeteg friss termékkel ismerkedhettünk meg. Nem is emlékszünk rá, hogy mikor volt olyan, amikor az IFA-n valamennyi nagy tévégyártó fontos újdonságokat mutatott be, ráadásul nem csak európai mércével véve beszélhetünk fontos termékekről, hanem világszinten is (az ugyanis már eddig is bevett gyakorlat volt, hogy a januárban bemutatott csúcsmodellek piaci megjelenését egyes gyártók az IFA-ra időzítették, így a berlini rendezvény valamilyen szinten azért premiernek számított).

A show legnagyobb látványosságai, és ezt akár szó szerint is érthetjük, a tévék voltak. Láttunk 4K-s készülékeket dögivel, volt köztük 110 colos monstrum és „aprónak” számító, de OLED technológiával működő is. Egy új trend is szárnyait bontogatja: egyre több ugyanis a mozivászonhoz hasonlóan ívelt (homorú) felületű készülék. A 4K-s tévékre persze tartalom is kell, így a gyártók egy sor kamerát és más lejátszót hoztak el az IFA-ra. Ezek között viszonylag kevés volt az újdonság, a Sony 4K-s set-top-boxát például már januárban is láttuk, és egy ideje (a világ több országában) meg is vásárolható, ugyanakkor a japán vállalat az IFA során jelentette be, hogy megnyílt a készülékkel elérhető online videotéka is. A mobilgyártók is igyekeznek persze meglovagolni a 4K-s trendet – noha a 4K felbontású kijelzővel szerelt termékekre még valószínűleg sokat kell várni, 4K felbontású videót több, az IFA-n bemutatott készülékkel is tudunk készíteni.

Ami érdekes, az az, hogy a 3D viszont teljesen eltűnt, és nemcsak a szemüveggel használható rendszereket nem verték nagy dobra a cégek, hanem eldugták a szemüveg nélküli prototípusokat is – lehet, hogy egy időre elbúcsúzhatunk a fejlesztésektől ezen a téren.

Megjelenítők

Okosórák

Samsung Galaxy Gear, a koreai vállalat első okosórája. Az a termék, amelynek akkorát kellett volna robbantania, hogy mindenki érezze: nekem ez kell. Nos, megnéztük, megnyomkodtuk a kütyüt, amely egyelőre nem győzött meg minket. Potenciál persze van a viselhető termékekben, de, hogy melyik fejlesztési irány lesz a jó, azt még nem tudni: a Samsung, a Sony és a Qualcomm teljesen más megközelítés alapján gondolkodnak egyelőre.

Mobiltelefonok, táblagépek

Nyilván egy kiállítás sem telhet el anélkül, hogy újabb okostelefonokkal illetve táblagépekkel ismerkedhetnénk meg. Az IFA-termés viszont igen szépre sikeredett, mert láttunk Tegra 4-es készüléket, olyan mobilt és táblagépet, amely tud 4K-ban felvenni, gyermekeknek készített Galaxy Tabot és olyan telefont is, amely a fényképkészítésben brillírozik.

Notebookok

Notebook fronton kevés volt az igazi újdonság, azonban bejelentésből rengeteg akadt, mivel a gyártók, ha mást nem is tettek, az Intel Haswell processzorral szinte minden meglévő terméksorozatukat frissítették.

Háztartási gépek, robotok

A felhő alapú rendszerek már jó ideje közöttünk vannak, teljesen egyértelmű, hogy a technológia szépen lassan a hétköznapi élet részévé vált. Egyelőre csak a kütyübolondok használják rendszeresen, de ez hamarosan megváltozhat, hiszen több olyan háztartási eszközt láttunk, amely munkája során valamilyen módon az internetre és a felhőben tárolt adatokra is támaszkodik. Hasonló igaz a robotokra is, amelyek tudása szépen lassan nő, míg az átlagos ár, igaz, a kínai gyártók hathatós közreműködének köszönhetően is, csökken.

További cikkek