- 2014. szeptember 8., 16:55
Mivel is lehetne jobban felvágni a rokonok, barátok előtt, mint egy lebegő hangszóróval?

Mivel is lehetne jobban felvágni a rokonok, barátok előtt, mint egy lebegő hangszóróval?

A furcsa nevű, tajvani ASWY (lehet, hogy a vállalat neve úgy született, hogy a macska rámászott a billentyűzetre?) egy nagyon érdekes hangszórót mutatott az IFA-n: egy olyan hangszórót, amely két részből áll, az egyik pedig a másik felett lebeg. A kütyüt okostelefonok és táblagépek mellé szánja a vállalat.

Az egyszerűen csak Floating Bluetooth Speaker névre hallgató csoda (úgy látszik, a jó névadási stratégiák óráról mindenki hiányzott), ahogyan arra neve is utal, Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál, és egészen jól szól. Ezalatt persze nem a csarnokok falait megrengető basszust kell érteni, de a kategóriájában szépen teljesít a 3 wattos jószág. A hangszóró saját akkumulátorról működik, amelyet USB segítségével lehet feltölteni – nemcsak az alsó, hanem a lebegő modult is tölteni kell! A zene nemcsak BT kapcsolaton keresztül, hanem akár jack kábelen is érkezhet, és a hangszórót hordozni is lehet. Ugyanis az állvány egyetlen szerepe a lebegtetésben merül ki, minden mást a felső rész csinál, amelyet így értelemszerűen egyetlen mozdulattal eltehetünk a táskába, és magunkkal is vihetjük.

A lebegéshez szükséges pontos pozíciót viszont nehéz eltalálni, ezért egy műanyag keret is jár majd a hangszóró mellé, amely segít a precíz felhelyezésben.

Érdekesség még, hogy mivel a BT kapcsolat segítségével kétirányú kommunikáció is megvalósítható, a hangszóróba mikrofon is került, így kihangosítóként is használható. Az FBS a tervek szerint novemberben kerül piacra, ára pedig 150 euró, azaz kb. 47 ezer forint lesz.


Ez is érdekelhet
2023. december 6., 18:00
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00