- 2015. szeptember 6., 14:40
Nem is akármilyenek, akár egy komplett okosotthont is kezelni lehet majd velük.

Úgy volt, hogy a fókuszterületek szűkítése miatt a Logitech kiszáll a távirányítók piacáról, de még mielőtt ez megtörtént volna, a vezetés úgy döntött, hogy mégis maradhat az eszközcsoport – és ez milyen jó döntés volt! A svájci vállalat az IFA-n mutatta be legújabb eszközeit, amelyekről bátran mondhatjuk, hogy az eddigi legsokoldalúbb vezérlők.

Szándékosan nem távirányítót írtunk, az új koncepció ugyanis már teljesen más elven működik, mint a korábbi Harmonyk: a rendszer szíve egy központi egység, vagyis a Harmony Hub lett. Ennek feladata az, hogy az eszközöknek kiadja a parancsokat: erre Bluetooth, WiFi, Unifying és Infra segítségével is képes, tehát elég sok eszközt lehet vele „piszkálni”.

Természetesem maga a hub nem rendelkezik olyan gombokkal, amelyeket a felhasználók nyomogathatnának, a rendszer vezérlése alapesetben okostelefonos alkalmazás segítségével történik. De dönthetünk úgy is, hogy távirányítót szeretnénk használni, ebben az esetben kétféle modell közül választhatunk. Az alapverzióra (Companion) nem került semmi extra (például kijelző), így ha a vásárlásnál ilyet is kérünk, akkor az csak 20 euróval dobja meg a 129 eurós alapcsomag árát, ha viszont az Elite kiszerelés mellett döntünk, akkor a kijelzővel szerelt, és haptic feedback visszajelzésre is képes nagyobb verziót (Harmony 950) kapjuk a Hub mellé; érte viszont már 349 eurót kell fizetni.

A kisebb távirányítóval alapvetően cselekvés alapú vezérlést valósíthatunk meg, az okostelefonos alkalmazás és a nagyobb kontroller azonban arra is képes, hogy csak eszközöket irányítson. A nagy újítás a korábbi modellekhez képest az, hogy immáron nemcsak szórakoztatóelektronikai eszközöket vezérelhetünk, hanem egy sor okoskütyüt is, többek között WiFi-s konnektorokat, WiFi-s izzókat, stb. A Logitech hubja ZigBee és Z-Wave rendszerekkel nem kompatibilis, azonban készül majd hozzá olyan kiegészítő (prototípus már van, de nem a Logitech gyártja), amely kapuként fog szolgálni ezen interfészek felé is.

A cselekvés alapú vezérlés ezzel a módszerrel új értelmet nyer, hiszen a mozizást beállíthatjuk úgy is, hogy a távirányító a tévé és a Blu-ray lejátaszó bekapcsolása mellett lehúzza a redőnyöket és lekapcsolja vagy legalábbis „lehalkítsa” a szobában a lámpákat is. Sőt, mindezeket a műveleteket előfeltételekhez is köthetjük: működhet akár az is, hogy a DVD-ket tartalmazó fiók kihúzásakor a rendszer automatikusan lefuttassa a mozizás programot. A lehetőségek ennyivel persze még nem merülnek ki, időzítővel vagy mozgásérzékelővel indíthatjuk például a reggeli rutint (tévé be a hírműsorokhoz, lámpa felkapcsolása, kávéfőző elindítása, stb.) Este ennél komplexebb feladatokat is adhatunk: a kütyük kikapcsolása és valamilyen elalvást segítő zene elindítása mellett kérhetjük mondjuk azt, hogy a lámpát csak 20 perccel később kapcsolja le a rendszer, 30 perc múlva pedig pár fokkal a hőmérsékletet is csökkentse.

A Logitech hubja természetesen interneten keresztül is elérhető, így ha csak később jut eszünkbe, hogy elfelejtettük lekapcsolni a lámpát, akkor az nem gond: megtehetjük ezt távolról is. Sőt, ellenőrizhetjük a mozgásérzékelők és a nyitásérzékelők állapotát is, beállíthatunk digitális kerítést is – ugyanakkor a rendszer egyelőre biztonsági funkciókat nem lát el, arra nem képes, hogy a mozgásérzékelő aktiválja mondjuk a kamerát és e-mail is menjen az eseményekről. Persze a lehetőség adott, így valószínűleg csak idő (és megfelelő partnerek) kérdése, hogy bővüljön a funkcionalitás ebbe az irányba is.

Sajnálatos módon a Logitech egyelőre inkább az USA-r fókuszál ezekkel a termékekkel, amelynek az egészen egyszerű oka az, hogy az okoskütyük elterjedtsége arrafelé sokkal nagyobb. Egyelőre el kell fogadnunk, hogy csak ott van értelme ilyesfajta rendszerrel próbálkozni – a tervek között természetesen szerepel az európai bevezetés is, de hogy mikor fog erre sor kerülni, azt még nem lehet tudni.

Hozzászólások