Sokáig a Panasonic gyártotta a legjobb feketével és ebből adódóan a legjobb kontrasztaránnyal rendelkező tévéket, azonban a helyzet megváltozott akkor, amikor a vállalat a plazma technológiát nyugdíjazta. Persze rögtön elkezdődtek azok a fejlesztések, amelyek az LCD-tévéknél segítettek a megoldhatatlan feladatot minél jobb módon kivitelezni, és ahogyan arról többször is beszámoltunk, a fejlesztéseknek volt is eredménye. A technológia korlátokat ugyanakkor nem sikerült (nem is sikerülhetett) átlépni, viszont most már a japán gyártó is rendelkezik OLED-tévével, amely feketében és kontrasztban az LCD-knél sokkal jobb, hozza a plazmák szintjét is – de még mindig nem tökéletes.
A Panasonic (is) az LG-től vásárolja a panelt az OLED-tévékhez, azonban a vezérlés természetesen egyedi a tévéiben. Ez ad lehetőséget arra, hogy a mérnökök egyedit alkossanak a képminőség terén, és úgy tűnik, hogy ez sikerül is. Legalábbis bíztató jelek már vannak. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy hiába képes az OLED arra elméletben és a gyakorlatban is, hogy tökéletes feketét jelenítsen meg, a gyártók egyelőre azt nem tudták megoldani, hogy az árnyalatok 10%-os fényerő alatt is tökéletesen pontosak legyenek. Ezt részben persze az is okozza, hogy az OLED maximális fényereje relatív alacsony. A Panasonic azonban talált egy új vezérlés módot, ami az LG új paneljeinek magas fényerejével párosítva a sötétebb területeken jobb, már-már tökéletes részletességet tesz lehetővé, a jelszint és a megjelenített fényerő tekintetében lineáris kapcsolatot biztosítva. A Panasonic a prototípust már be is mutatta, amelynek azonban nem ez a feketével való bűvészkedés az egyetlen érdekessége, hanem az is, hogy a zöld szín megjelenítésében is sokkal jobb.
A demót megnéztük természetesen, de sajnos olyan dologról van szó, amelynél el kell hinnetek nekünk, hogy van jól látható különbség; fotón visszaadni ezt lehetetlen. Az biztos, hogy egy lépéssel megint közelebb kerültünk a tökéletességhez, a CZ950-es széria utódjaként várhatóan a jövő évi CES-en bemutatkozó Panasonic OLED-tévé könnyen lehet, hogy az ínyencek kedvence lesz.