- 2016. szeptember 1., 18:30
Az eddigi gyakorlattól eltérően a vállalat új készülékei nem a csúcsot, hanem a középkategóriát célozzák meg.

Ahogyan arról korábban már pletykáltak, a Huawei két új, Nova és Nova plus névre hallgató telefont mutatott be, amelyek közép-felsőkategóriás modellek. Habár így nyíltan nem mondták ki, a készülékeknek több olyan jellemzője is van, amely a hölgyek számára (is) ideálissá teszi a telefonokat. Ezen jellemzők közül a legfontosabb a méret: az 5 colos kijelzővel szerelt Nova készülékháza mindössze 141×69,1×7,1 mm-es, vagyis alig nagyobb mint más gyártók 4,7 colos modelljei, és az 5,5 colos LCD-vel szerelt Nova plus sem számít hatalmasnak a maga 151,8×75,7×7,3 mm-ével. A mobilok formája is inkább csajos: a lekerekített sarkok, a gömbölyű élek és a kör alakú ujjlenyomat-olvasó a hölgyek szívét dobogtathatja meg igazán. Az már csak hab a tortán, hogy a grafitszürke, ezüst és aranyszínű változatok mellé rózsaszín (rose gold) fényezésű modell is lesz. Valamennyi változat alumínium készülékházba bújt, a dizájn pedig, főleg a kameránál lévő fekete betét miatt, kicsit a Nexus 6P-re hajaz.


Huawei Nova plus

Nemcsak a külcsín, hanem a belső is nagyon hasonlít a Huawei Nova és a Nova plus esetében. Mindkét változatban Snapdragon 625-ös rendszerchip, Adreno 506-os GPU, 3 GB RAM és 32 GB-os belső tárhely található. Utóbbi természetesen bővíthető is – külföldön pedig, igény szerint, a microSD-kártyát második SIM-re is cserélhetjük. Azonos a 8 MP-es előlapi kamera is amelynek állítható erősségű „szépségszűrője” van. A fő kamera a kisebbik modellnél 12, a nagyobbiknál 16 MP-es fotókat tud készíteni, de a Nova plus kamerája nemcsak ezért jobb, hanem azért is, mert a fázisérzékelős automatikus fókusz mellé még az optikai képstabilizátort is megkapta. Az eltérő kijelző méretről már ejtettünk szót, arról viszont még nem, hogy az 5 és 5,5 colos panel is LCD, 1920×1080 pixeles felbontással. Az akku kapacitása a Nova esetében 3020, a Nova plus esetében pedig 3340 mAh, ami a Snapdragon 625-tel együtt hosszú üzemidővel kecsegtet.

Huawei Nova

Operációs rendszernek az Android 6.0.1-et kapjuk, amelyre az EMUI 4.1-et is ráhúzták. Az OS természetesen ki tudja használni a hátlapra telepített ujjlenyomat-olvasót is, amely a gyártó termékeinél megszokott extra trükköket (hívás fogadása, lapozás egyes alkalmazásokban, stb.) is ismeri.

Huawei Nova

Az új sorozat szépen kiegészíti a Huawei meglévő termékpalettáját, a vállalat joggal várhatja, hogy a jövőben még jobban fel tud majd zárkózni, és a piac harmadik helyét megtartva még jobban a Samsung és az Apple nyakára fog tudni nőni. A készülékek 399 illetvee 429 eurós áron lesznek kaphatók (az is megvan, hogy mikor: októbertől), vagyis idehaza 120-140 ezer forint körüli árcédulára lehet számítani.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00