- 2016. szeptember 1., 16:42
A Panasonic most már teljesen nyíltan felvállalja, hogy benne van a Laundroid fejlesztésében.

Már az IFA előtti napokban belefutottunk egy ismerősbe: tavaly a CEATEC-en láttuk először a Seven Dreams robotját, amely a mosott ruhát tudja összehajtogatni, most pedig a Panasonic standján is feltűnt a leginkább egy szekrényre hajazó monstrum. Ez persze nem a véletlen műve, hiszen ahogyan tavaly októberben is beszámoltunk róla, a Seven Dreams nem egyedül fejleszti a készüléket, hanem a Panasoniccal és más vállalatokkal közösen dolgozik rajta. Egyébként elég régóta, 2008 óta. Az a tény, hogy a Laundroidot most már a Panasonic is felvállalta, elsősorban azért örömteli, mert így egyre biztosabb, hogy a készülék egyszer majd a piacon is meg fog jelenni – de persze teljesen egyértelmű, hogy rétegtermékről van szó és akkor még finoman fogalmaztunk. Hogy pontosan mikor jelenik meg a Laundroid, azt még nem lehet tudni, de a tervekben 2018-as vagy 2019-es indulás szerepel.

A Laundroid kiválóan jelzi, hogy a Panasonic egyre inkább az okos megoldásokat helyei előtérbe. Japánban az elöregedő társadalom egyébként is problémás, nem véletlen, hogy a vezető technológiai gyártók mind újabb és újabb olyan termékekkel állnak elő, amelyek leveszik az emberek válláról a nehezebb vagy éppen időigényes feladatokat. A ruhákat hajtogató robot koncepciójában talán nem is maga a robot a legmeglepőbb, hanem az, hogy a Panasonic víziójában az eszköz teljesen leveszi a vállunkról a mosás terhét: elég csak bedobni a szennyest, a Laundroid pedig elvégzi a mosást, összehajtogatja a ruhákat, majd a szekrénybe is elteszi azokat. Ez magyarázza a hatalmas méretet, a „dobozt” tehát nemcsak a robotkarok töltik ki, hanem a mosógép és a tároló rekeszek is.

Biztosak vagyunk benne, hogy a Laundroidról nem most hallottunk utoljára, amint lesznek vele kapcsolatban további részletek, természetesen azokról is be fogunk számolni.

Címkék
Hozzászólások