- 2012. február 28., 12:07
Az LG új „dizájnos” vonala nem igazán nyerte meg a tetszésünket, nincs igazán gond velük, de extrát nem nyújtanak.

Az LG új „dizájnos” vonala nem igazán nyerte meg a tetszésünket, nincs igazán gond velük, de extrát nem nyújtanak.

Ha elfogadjuk azt az alaptézist, miszerint „simplicity is the ultimate sophistication”, akkor sem voltunk igazán elájulva az LG új Optimus L szériájától, illetve annak dizájnjától: ha a mobil felső részét letakartuk volna, simán rámondtuk volna, hogy valamelyik Samsung Galaxy van a kezünk alatt… Éppen ezért kicsit túlzásnak érezzük a Prada vonallal való összehasonlítást is, persze lehet, hogy ez csak a mi véleményünk. És a teljesség kedvéért azért tegyük hozzá, hogy nem néznek ki rosszul a telefonok, de kialakításukban semmi egyedi nincs, még a hátlap bordázott kialakítása sem új ötlet.


LG Optimus L7

Az L széria háromféle méretben érkezik, az L7-nek lesz a legnagyobb, 4,3 colos kijelzője, hozzá képest az L5 csak minimálisan kisebb (a páros képen balra az Optimus L7, jobbra az L5 látható) a maga 4 colos TFT-jével. Az L3 viszont törpe hozzájuk képes, erre ugyanis csak 3,2 colos panel került. Az Optimus L5 azonban nem áll egyértelműen közelebb az L7-hez, specifikációja alapján ugyanis több rokonságot mutat az Optimus L3-mal is.

LG Optimus L5

A legnagyobb L, az L7 egyben a legvékonyabb is. Ez az okostelefon 1 GHz-es processzorral, 480×800 pixeles kijelzővel, 5 Mpixeles kamerával és Ice Cream Sandwichcsel érkezik. Az L5-be már csak 800 MHz-es processzort került, viszont a középső mobil NFC-támogatást is kapott. Ennek kijelzője HVGA felbontású, azaz 480×320 pixeles, viszont a kisebb alapterület miatt nagyobb lett a vastagsága, 9,7 mm-rel persze még mindig eléggé penge a mobil. Az L3 egyértelműen csalódás: bár a processzora 800 MHz-es, a kijelző csak 3 colos és 240×320 pixeles. Mind közül ez a legvastagabb (12 mm-es), amitől kis pufinak tűnik. A legnagyobb bajunk mégis az, hogy erre a telefonra már nem az ICS, hanem csak a Gingerbread kerül. Az L3 kamerában is a leggyengébb, 3 Mpixeles modult kapott. Az Optimus L5 és az L3 közös tulajdonsága még, hogy a HSPA modemük csak 3,6 Mbps-os, szemben az L7 7,2 Mbps-os adapterével - szélvészgyorsanak egyik sem nevezhető.


LG Optimus L3

Az LG valamikor a második félévre ígéri a mobilokat, amelyeket a külsejüknél sokkal vonzóbbá tehet, ha végül egy baráti árcédülát kapnak – amire azért minden esély megvan, mert a hardver egyik verzióban sem különösebben erős.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2012. augusztus 23., 12:00
2012. június 18., 12:00
2012. augusztus 14., 12:00
2012. július 2., 12:00
2012. november 13., 12:00
Hozzászólások